E. T. A. Hoffmann mesél a Bárka Színházban szigorúan felnőtteknek.
Öt év után döntöttek úgy, hogy végleg vége. Hogy mindkettejük álmának végéhez értek.
Mégsem kell bíróság elé állnia Pete Doherty brit rocksztárnak, akit egy erkélyről kieső bulizó halála miatt akartak felelősségre vonni. A 30 éves Mark Blanco nem sokkal azután zuhant le egy londoni épület teraszról, hogy odakint összeveszett Dohertyvel még 2006 decemberében.
Újraépült Bábel tornya. Ezúttal könyvekből épültek az égig érő falak.
Különös mintájú fák, oszlopok, és egyéb köztéri tárgyak bukkantak fel a Blaha Lujza téren tegnap este.
Helikopterrel szállították egy linzi kórházba Heather Millst, Paul McCartney volt feleségét, aki dél-ausztriai síelése során szenvedett súlyos vállsérülést.
Rutin térdműtét szövődményei miatt halt meg Mia Amber Davis, akit a közönség a Cool túra című filmben nyújtott alakítása miatt ismerhet. 36 éves volt.
Ismeretlen körülmények között elhunyt Kartal Zsuzsa költő, kritikus, műfordító.
A tervek szerint a Mediawave egyik különleges gasztronómiai programjaként jelképes hungarikummá avatják a zsíros kenyeret.
Biztonsági őrök vigyázzák a zalaegerszegi Azáleás-völgyet, ahol a napokban kezdődött el a színpompás havasszépe - más néven azálea, vagy harangrózsa - tömeges virágzása.
Woody Allen legújabb filmjének versenyen kívüli díszbemutatójával szerda este hivatalosan kezdetét vette a 64. Cannes-i Filmfesztivál. A mustrát Bernardo Bertolucci nyitotta meg.