Giuseppe Verdi gyászmiséje, a Requiem hangzik el október 23-án a Szent István Bazilikában. A hangversenyen a Budapesti Ifjúsági Kórus, az Etunam Kamarakórus és a Monarchia Szimfonikus Zenekar működik közre.
Giuseppe Verdi gyászmiséje, a Requiem hangzik el október 23-án a Szent István Bazilikában. A hangversenyen a Budapesti Ifjúsági Kórus, az Etunam Kamarakórus és a Monarchia Szimfonikus Zenekar működik közre.
A nácik bukása után 70 évvel mindenkinek felidéződik egy kép erről a szörnyű időszakról: a horogkeresztes zászló, a sárga csillag, a táborok csíkos egyenruhája. Az már feledésbe merült, hogy a nácik külön pénzt is nyomtak a gettók és koncentrációs táborok foglyainak.
Az első számú gyanúsított a gyilkosság helyszínén dolgozó Josefa, a Bolond lány, de nem kell sokat beszélnie ahhoz, hogy kiderüljön, talán mégsem ő a gyilkos.
A nagyközönség számára is látogatható a Budavári Nagyboldogasszony-templom, közismert nevén a Mátyás-templom megújult harang- és kilátótornya. A torony 1894 óta - amikor Schulek Frigyes megtervezte és felújította - csak "a kiváltságosoknak volt nyitva".
Tajvan sajátos múltjának és politikai- gazdasági hátterének köszönhetően filmművészete igen sokszínű. Október 29. és 31. között ezt a sokszínűséget mutatja be a Toldi Mozi és a DokuArt Mozi a Tajvani Dokumentumfilm Napok keretében.
Egy amerikai civil szervezet különleges kiállítással hívta fel a figyelmet a tengerparton található óriási szemétre. A különböző hulladékokból csodálatos tengeri élőlényeket ábrázoló szobrokat készítettek, ezzel szeretnék felhívni a figyelmet a vizek elszemetesedésére, ami mára globális problémává vált.
Pénteken veszi át a Magyar Írószövetség örökös tagsági címét Csukás István Kossuth- és Prima Primissima díjas író, költő, majd szombaton a Játékszínben átadják neki a Szép Ernő-jutalmat.
A Magyar Plakát Társaság október 16-án tette közzé Facebook oldalán azt a 20 plakátot, melyen tíz magyar grafikus a művészet eszközeivel fogalmazta meg gondolatait a társadalmat érintő egyik legégetőbb kérdéséről, a menekültekről.
Október 28-án és 29-én egy különleges táncelőadást láthatunk a Szkéné Színházban, az Egy faun alkonya címmel. A balettelőadást Grecsó Zoltán rendezte, két fiatal tehetség, Valencia James és Rusu Andor főszereplésével.
„...képtelen vagyok azt csinálni, amit kell...” – Wahorn Andrással az A38-on látható kiállításáról, és arról beszélgettünk, hogy a festőművészet már nem fontos.
Daniel Craig, a James Bond filmek sztárja jövőre, Jágó szerepét alakítja egy New York-i színház Othello előadásában. A színész következő mozija, a 007 Spectre - A Fantom visszatér c. Bond-film novemberben kerül a mozikba.
Az Artus társulatának hihetetlenül látványos előadása november 5-én lesz a Müpa Fesztiválszínházában. A Cseppkánon c. darab a Nemzeti Táncszínházzal együttműködésben kerül színpadra.