Éles kritikával illette a világsajtó a Magvető által kiadott Behódolás című regény borítóját. Egyes sajtóorgánumok egyenesen iszlámellenesnek nevezték a rendhagyó grafikát.
Éles kritikával illette a világsajtó a Magvető által kiadott Behódolás című regény borítóját. Egyes sajtóorgánumok egyenesen iszlámellenesnek nevezték a rendhagyó grafikát.
Utolsó évei helyszínén, Behlendorfban temetik el a hétfőn elhunyt Günter Grass Nobel-díjas német írót a dpa német hírügynökség információi szerint.
Jack White, az egykori White Stripes énekese legközelebb néhány nap múlva, a Coachella fesztiválon lép fel zenekarával. Ezután még egy rövid akusztikus észak-amerikai turnét lenyom, utána viszont sokáig nem fogunk hallani felőle.
Milton H. Greene divatfotós Marilyn Monroe hollywoodi legendáról készített ritka fotóiból összeállított kiállítást mutatnak be júliustól a lengyelországi Wroclawban.
Április 29-én különös akcióra készül Góbi Rita társulata a fővárosban. De ki is ez a lány? És mit akar itt? A Nagyvárosi Táncosok című soroztunk következő epizódjából kiderül!
Muneefa Abdullah, kuwaiti írónő beperli a Disney-t és a Jégvarázs forgatókönyvíróját, Jennifer Lee-t, ugyanis állítása szerint minden idők legsikeresebb animációs filmje a The Snow Princess című regényén alapszik.
A kínai nagy fal újabb szakaszát találták meg. A romokból ítélve a fal most talált darabja több mint 10 kilométeren át húzódott és kilenc szakaszra tagolódik.
A 44.gyermek Sztálin korában és egy olyan nyomozóról szól, aki egy sorozatgyilkos nyomába ered, miközben munkáját hátráltatják a hatóságok. Hivatalos vélemény szerint ugyanis ilyen gyilkosságok nem fordulhatnak elő a Szovjetunióban.
Albert Einstein első szerelméhez írt, majd összetépett levele először látható a tudósnak szentelt berni múzeumban. Az Einstein Múzeumot is magában foglaló Berni Történelmi Múzeum időszaki tárlata vasárnapig látogatható.
Az Utóéletet rendező Zomborácz Virág nem csak a játékfilmes közegben érzi otthon magát: Horváth-Molnár Pannával együtt készítette el Dipendenza című animációs filmjét, mely nagy sikerrel szerepelt számos nemzetközi fesztiválon.
Több tucat tonna ezüstpénzt hozott fel egy második világháborúban elsüllyedt brit gőzhajóról egy nemzetközi mentőalakulat az Atlanti-óceánból, 5150 méter mélységből.
Egyedi lehetőséget kínál Magyarország első open design projektje! A Download Design elnevezésű program keretében szerdától ingyen tölthetjük le a különleges bútorok terveit, és már vihetjük is az asztaloshoz.