Két év után ismét együtt adtak koncertet a kedvelt lánycsapat, a Destiny's Child tagjai. Ezúttal Los Angelesben léptek fel a 30. éves Stellar Gospel Awards showján, március 28-án.
Két év után ismét együtt adtak koncertet a kedvelt lánycsapat, a Destiny's Child tagjai. Ezúttal Los Angelesben léptek fel a 30. éves Stellar Gospel Awards showján, március 28-án.
Harminc perce volt szombaton Luca Salsi olasz baritonnak arra, hogy beugorjon a gyengélkedő Plácido Domingo szerepébe Verdi Ernani című operájában a New York-i Metropolitan Operában.
Betiltotta a szelfizést a vörös szőnyegen Thierry Frémaux, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója, mert az "elképesztő rendetlenséget" okoz a díszbemutatók alkalmával.
Az E. L. James regényéből született filmnek megannyi paródiája, feldolgozása készült az elmúlt hónapokban. Most újabb videó született, melyben a film férfi főszereplőjét cserélte le az alkotó, nem is akárkire.
Kulka János vehette át az első Kék Szikra Díjat. Az idén alapított elismerést nem csak színészi teljesítményéért vehette át, hanem különleges tetteiért és hozzáállásáért is.
Korai volt örülni annak, hogy az eredeti alkotópáros, David Lynch és Mark Frost közreműködésével 25 év után folytatódik a Twin Peaks. Eddig is voltak aggasztó jelek, de most eldőlt: David Lynch kiszáll a Showtime projektjéből.
Április 7-én 19 órától lesz látható William Shakespeare világhírű tragédiája, a Hamlet Szombathelyen, a Weöres Sándor Színházban. A darabot Czukor Balázs rendezi Nádasdy Ádám fordítása alapján.
Minden idők kilencedik legnagyobb, 143,6 millió dolláros nyitóhétvégi bevételét produkálta a hét végén az észak-amerikai mozikban a Halálos iramban 7, amelynek forgatása idején Paul Walker életét vesztette.
A Madách téren a nemzetközi holokauszt emléknap alkalmából nyitották meg a 70 év unokái című fotókiállítást - a 24 képen holokauszt túlélők és legifjabb családtagjaik láthatók.
Az elmúlt évek egyik legfontosabb zenekara, a hatvanas-hetvenes évek pszichedéliáját modern elektronikával keresztező együttese, az ausztrál Tame Impala Currents címmel jelenteti meg harmadik nagylemezét.
Nem sokkal azután, hogy kiderült, a Disney filmes adaptációt készít a Mulanhoz, máris itt a következő bejelentés: egész estés élőszereplős filmet kap Micimackó is.
Április 3-án ért véget az Orosz Kulturális Napok elnevezésű rendezvénysorozat Budapesten. A kölcsönösség jegyében, Oroszországban különböző magyar kulturális projekteket bemutató programokon vehetnek részt az érdeklődők.