Kultúrpart

Házasodik Sean Penn

Házasodik Sean Penn

2015. 01. 03. | Kultúrpart

Az amerikai színész és barátnője, Charlize Theron nem siette el a döntést. Az US Weekly megerősítette a hírt, mely szerint az 54 éves színész és 39 éves párja még több, mint egy év járás után egybekelnek.

tovább
Fiatal komponista darabjával indul az év Szegeden

Fiatal komponista darabjával indul az év Szegeden

2015. 01. 03. | Kultúrpart

Iván Sára Ez történt Bécsben című nagyoperettjének ősbemutatója lesz látható szombaton a Szegedi Nemzeti Színházban. Az alkotó az MTI-nek elmondta, már középiskolás korában is próbálkozott könnyűzenei dalok írásával, de úgy érezte, összetettebb feladatra vágyik.

tovább
Mo Jen a kínai korrupcióról ír könyvet

Mo Jen a kínai korrupcióról ír könyvet

2015. 01. 03. | Kultúrpart

A Nobel-díjas kínai író a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának honlapján megjelent interjúban mondta: új munkájában azzal foglalkozik majd, hogy „a hatalom, a pénz és más kísértések mindenkit próbára tesznek” és „minden lélek próbakövei”.

tovább
És te mivel foglalkozol?

És te mivel foglalkozol?

2015. 01. 02. | Kultúrpart

A Theorganiseur művésznevet viselő főállású anya és fotóművész gyönyörű sorozattal mutatta meg, mivel telik egy napja otthon. A képekkel szeretné eloszlatni azt a tévhitet, amely sokakban él a főállású anyaságról.

tovább
Kanye West most jutott karrierje csúcsára

Kanye West most jutott karrierje csúcsára

2015. 01. 02. | Kultúrpart

Közös számot írt Kanye West és Paul McCartney. Az egykori Beatles-zenész már 2013-ban célzott arra, hogy kedveli az amerikai hiphopper munkásságát, az együttműködésükről pedig már 2014 augusztusában felreppentek az első hírek.

tovább
süti beállítások módosítása
Mobil