Életének 104. évében elhunyt Luise Rainer német színésznő, a ’30-as évek Hollywoodjának filmcsillaga. Ő volt az első színész, aki egymást követő két évben, 1936-ban és ’37-ben is megkapta a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat.
Életének 104. évében elhunyt Luise Rainer német színésznő, a ’30-as évek Hollywoodjának filmcsillaga. Ő volt az első színész, aki egymást követő két évben, 1936-ban és ’37-ben is megkapta a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat.
Filmvetítésekkel, ismeretterjesztő előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, vásárral, színpadi előadásokkal, valamint családi programokkal várja az érdeklődőket a Magyar Tolkien Társaság szombaton az Uránia Nemzeti Színházba.
A margitszigeti művészsétányon ismét látható az a két ellopott szobor, amely Izsó Miklóst és Beck Ödön Fülöpöt ábrázolja. A szobrokat Dóczy Balázs, a Kockaműhely vezetője legókockákból építette újra három hét alatt.
Törökországban 2004-ben kezdődött régészeti ásatások egyedülálló történelmi kincset tártak fel: 37 hajóroncsot a Bizánci Birodalomból, ezekből nyolcat taglal egy újonnan közzétett tanulmány.
Írott vagy nyomtatott? Rajz vagy fénykép? Tipográfia, kalligráfia és 2014 hangulatai egy fotósorozatban. Év végi beszélgetés betűkről, képekről és kézírásról.
Tizenhét film versenyez január 21. és 26. között a nyolcadik Kustendorf szerbiai film- és zenei fesztiválon az idén – olvasható Emir Kusturica szerb filmrendező fesztiváljának honlapján.
A grúz rendező George Ovasvili Kukorica sziget című filmje Karlovy Varyban Kristály Glóbuszt nyert, most pedig beválogatták abba a kilences listába, melyből öt filmet jelölnek majd Oscar-díjra. A film operatőre Ragályi Elemér volt.
Észrevetted, hogy a fák keresztmetszetén megjelenő évgyűrűk barázdái mennyire hasonlítanak egy bakelit lemezhez? Bartholomaus Traubeck zenész és mérnök felfedezte a hasonlóságot, és megszólaltatta a fák zenéjét.
A P. Mobil frontembere pár hónapja tudja, hogy beteg, már megkezdte a kemoterápiás kezeléseket. "A kesztyűt felvettem, és valamelyest javult az állapotom, de a reggeli fogmosás közben percekig nézem, ki ez a kopasz fickó a tükörben" – nyilatkozta a Blikknek a zenész.
Az elmúlt 25 évhez képest 2014-ben teljesített a legjobban a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) mind nézőszám, mind bevétel tekintetében – mondta Kriza Zsigmond, az intézmény igazgatója évértékelő interjújában.
Az egyiptomi kormány ellenzi a filmrendező Exodus: Istenek és királyok című filmjének vetítését az országban, mivel az "eltorzítja az ország történelmét", valamint a zsidókat is "rasszista" módon ábrázolja.
Alexander Gerst űrhajós egy zseniális timelapse videóban mutatja be nekünk, milyen is a gyönyörű bolygónk onnan fentről, a Nemzetközi Űrállomásról.