Egy elképzelt társadalomban a játékos feladata, hogy minden rendelkezésére álló eszközt felhasználva nagy ügyleteket vigyen véghez. Ebben a kitalált közéletben, csak a játékosokon múlik, hogy oda vezessen egy történet, ahová való.
Egy elképzelt társadalomban a játékos feladata, hogy minden rendelkezésére álló eszközt felhasználva nagy ügyleteket vigyen véghez. Ebben a kitalált közéletben, csak a játékosokon múlik, hogy oda vezessen egy történet, ahová való.
Nem elég, hogy nem egyértelmű a tavalyi visszatérő lemez sikere, most a maradék gatyájából is kiránthatják az élő legendát. Plágiumper indul, az egész világ a tévék előtt fog ülni.
Tragikus balesetben újabb értékünket veszítettük el. Szakmájának talán legjobbját szakított el tőlünk a sors. Vékony Ildikó 46 éves volt, emlékét megőrizzük.
Tele lesz a világsajtó a több kontinensre kiterjedő rekord hírével. Már ha sikerül. Budapesti gyerekek is részt vesznek benne, lélegzetet visszafojtjuk, holnaputánig.
A Holland Cunami című előadással nálunk is népszerűvé vált Space produkciói két kultúrában gyökereznek, hiszen vezetői a magyar Ardai Petra és férje, a holland Luc Van Loo. Munkáikat dokumentum-színházként határozzák meg. A hely, ahova tartozunk című produkciójukban beszélgetést kezdeményeznek a Kálvin téren mászkáló járókelőkkel és arról faggatják őket, vajon milyen Magyarországon élni.
Nem mondhatnánk unatkozó hollywoodi sztárocskának, hiszen majdnem minden jó, amiben szerepet kap. De Bruce Willis most az árnyékos oldallal ismerkedik. Nem elég a pénz.
Nem akármilyen divatbemutatót tartottak tegnap Budapesten. Az ipar és a divat együtt járhat a kifutókon is. Ez vajon olajos ruhájú jó nőket jelent? Mindjárt kiderül.
Göttinger Pál színházi rendező és a Halas Dóra vezette Soharóza Kórus a Szemlőhegyi-barlangban mutat be rendhagyó produkciót. Interjú.
Az idén 30. alkalommal ítélték oda a Magyar Formatervezési Díjat. Az évforduló alkalmából új elismerést is alapított a Magyar Formatervezési Tanács: a Design Menedzsment Díjjal a formatervezés területén innovatív cégeket jutalmazzák.
A Moszkvától Genfig több versenygyőzelemmel, díjjal büszkélkedő fiatal csellista, Várdai István csütörtökön este adja diplomahangversenyét a Zeneakadémia nagytermében; Dvorák- és Brahms-műveket játszik.
A visszaváltható pohárnak, a komposztálható tányéroknak, evőeszközöknek és a szelektív hulladékgyűjtési rendszernek köszönhetően húsz százalékkal kevesebb hulladék keletkezett idén a Szegedi Ifjúsági Napokon.
Ha a vakondokot méltánytalanság éri, az első dolga a tettes nyomába eredni. Ilyenkor szörnyű bosszút áll - ennek mikéntje csak most lett közismert.