A legendás párizsi Moulin Rouge mulató híres kánkántársulatának német származású alapítóját, eredeti nevén Dorothea Haug-ot 87 éves korában érte a halál.
A legendás párizsi Moulin Rouge mulató híres kánkántársulatának német származású alapítóját, eredeti nevén Dorothea Haug-ot 87 éves korában érte a halál.
A 30 éves múltra visszatekintő, A kategóriás 15. Hiroshimai Nemzetközi Animációs Fesztivál augusztus végén kerül megrendezésre. A régiónkból először Magyarországot hívták meg, ráadásul díszvendégnek.
Akár a '80-as évek koncertjeit is felidézheti augusztus 19-én a zenekar: csakúgy mint régen, ezúttal is a Zichy-kastély udvarán, a Kobuci Kertben állnak színpadra a zenészek a Balaton és Nyeső Mari fellépését követően.
Aluljárókban előadó akrobaták, táncosok és zenészek tiltakoztak kedden a New York-i városháza előtt a rendőrség új eljárása ellen, amely kisebb vétségek esetén is szigorúan bünteti őket.
Megnyílt a török nagyváros első street art kiállítása. A Pera Múzeum tárlata, mely egészen október 5-ig lesz látható, a Language of the Wall (A falak nyelve) címet kapta.
Idén is visszalépett a Sziget fesztiválon való fellépésétől a brit soul zene csillaga, aki csütörtökön 16 óra 30 perckor lépett volna az A38 sátor színpadára.
Ötmillió ember nézte meg egy hét alatt az interneten azt az ötperces felvételt, amelyen egy arab fiatalember játszik a prágai repülőtér várótermében elhelyezett zongorán.
A berni követ című filmet is beválogatták a Montreal World Film Festival elsőfilmes versenyprogramjába, ahol a Golden Zenith-díjért indulhat.
A Palotanegyed Fesztivál soron következő hétvégéjén Költészet Ünnep, Báb- és Utcaszínházi valamint Zsonglőr és Egykerekűs Találkozó élénkíti fel az utcákat és tereket.
Hároméves lengyel-grúz ásatási program keretében kutatják a Varsói Egyetem és a helyi múzeum régészei az Apsaros római erődöt, ahol a napokban kétezer éves fürdőkomplexumra bukkantak.
Hajdu Szabolcs Délibáb című filmjének Észak-Amerika első számú filmfesztiválján lesz a világpremierje, Fabricius Gábor Sintér című rövidfilmjét a rangos fesztivál a Short Cuts című válogatásába hívta meg.
Marjam Mirzakani, az amerikai Stanford Egyetem iráni professzora az egyike annak a négy díjazottnak, akiknek odaítélték a matematikai Nobel-díjnak számító Fields Medált szerdán, a Matematikusok Nemzetközi Szövetségének (IMU) idei szöuli ülésén.