A Szépirodalmi Figyelő-díjat csütörtök este adják át a budapesti Hadik kávéházban.
A Szépirodalmi Figyelő-díjat csütörtök este adják át a budapesti Hadik kávéházban.
A popsikerek kulcsa nem a lábtörlő alatt van. Mert akkor mindenki könnyen megtalálná. A The Black Keys is hosszú évekig kereste, míg végül megtalálták azt a kulcsot.
Eddig a székek aljára ragasztották, most műalkotást készítetnek belőle.
Csokoládéból készített hanglemezt egy horvát punk zenekar, és terméke meglepően jól szól.
Több mint százféle sört kóstolhatnak azok, akik a következő napokban Prágában ellátogatnak az 5. cseh sörfesztiválra.
Kevesen gondolnák, hogy a torta feltalálása a világtörténelem talán leghíresebb hadvezérének a nevéhez fűződik : Nagy Sándoréhoz.
Botrányos jelenetbe fulladt a Belmondo zenekar frontemberének találkozása a Marslakók stábjával. Czutor Zoltánt megváratták, felkészületlenül és flegmán fogadták, amin a rockzenész kiborult, a dühét pedig a kávézó berendezésén vezette le.
Valószínű, hogy mindenki tapasztalt már olyant egy rádióból hallott dalam által, mely érzések, indulatok sorát ébresztett benne, egy dal hatására céltudatosabbnak, erősebbnek érezte magát.
Ötletes és provokatív installációt készített egy street artos Berlinben.
Új előadással, J. M. Coetzee Szégyen című regényének színpadi feldolgozásával szerepel a Bécsi Ünnepi Heteken Mundruczó Kornél és a PROTON Színház társulata.
Inni jó. Főleg bort. A X. Etyeki Pincefesztiválon fogunk is, méghozzá a Kultúrpart pincében. Ki tart velünk?