Négyszáz év elteltével perújrafelvételt kértek egy boszorkánysággal vádolt és máglyán elégetett német postamesternő leszármazottai.
Négyszáz év elteltével perújrafelvételt kértek egy boszorkánysággal vádolt és máglyán elégetett német postamesternő leszármazottai.
A numizmatikai ritkaság március 12-13-án lesz látható a prágai Nemzeti Múzeumban.
Szóbeli és szexuális zaklatás nélkül, a férfiak fürkésző tekintetétől mentesen szörfözhetnek a világhálón a nők az első, csak nekik szóló internetkávézóban, amely a nemzetközi nőnap alkalmából nyílt Kabulban külföldi támogatással.
A tavalyi japán földrengés és szökőár évfordulójáról filmnappal, öt alkotás vetítésével emlékezik meg a Japán Alapítvány a budapesti Toldi moziban vasárnap.
A Victor Vasarely művészeti hazatérését jelentő 1969-es Műcsarnokbeli kiállításának megnyitóján történteket idézi fel az osztrák-magyar Andreas Fogarasi Vasarely Go Home című tárlata a budapesti Trafó Galériában.
Afrikában megnyílt a Joburg divathét, így a világ fashionistái most a fekete kontinensre figyelnek.
Korhű ruhák bemutatójával, filmrészletekkel és kuplékkal idézik meg a múltat március 25-én a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Kornélék házába nyárra egy okoskodó kislány érkezik a nagymamájához. Folyton valami mágikókról és nyambikvarákról karattyol, és hogy ő titokban szalamandra, Kornél pedig garabonciás... Csakhogy az események meglepően igazolják Izabella agymenéseit, és Kornél végül együtt próbálja kideríteni vele, hogy mi is a helyzet a mágikókkal, hova tűnt az apja, és miért hallgat a múltról mélyen az anyja.
Tasnádi István ifjúsági regénye varázslatról és felnövésről áprilisban jelenik meg a Könyvfesztiválra. Olvassatok el belőle most egy fejezetet!
Folytatódik az együttműködés a Bosch Dremel üzletága és a Magyar Képzőművészeti Egyetem között: 1,6 millió forint értékű szerszámadományt kapott a szobrász tanszék.
A IV. évfolyamos bábrendező és bábszínművész vizsgaelőadások az Ódry színpadon.