Múlt pénteken a kolozsvári Cseke Róbert, azaz Indie Folker koncertezett közel két órán át a nemrég nyílt Culina Nostra Bisztróban.
Múlt pénteken a kolozsvári Cseke Róbert, azaz Indie Folker koncertezett közel két órán át a nemrég nyílt Culina Nostra Bisztróban.
Bruce Willis amerikai színész a jövő év elején érkezik Budapestre, januártól forog ugyanis Magyarországon a Die Hard című akciófilm-sorozat ötödik része.
Építészeti rövidfilmpályázatot hirdetett a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) a budapesti építészeti filmnapok alkalmából: a Short Shots Budapest elnevezésű versenyre kritikus, problémaorientált videókat várnak.
Körülbelül hárommillió forintnak megfelelő fontot fizetett egy ismeretlen vásárló a brit királynő fehérneműjéért.
Új képzőművészeti folyóirat, a Budapest Biennále előkészítése, az Ernst Múzeum centenáriumi évének megünneplése - noha a gazdasági válság hatásai a Műcsarnok költségvetésén is érezhetők, csak kis részben módosít programján a kortárs képzőművészet egyik legfontosabb hazai kiállítóhelyét február óta vezető Gulyás Gábor.
Két és fél hetes programsorozattal ünnepli 45. születésnapját a Budavári Művelődési Ház, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, a legendás Bemrockpart.
Délkelet-Ázsia mai lakosainak ősei valószínűleg közösültek a szibériai ősemberrel, az úgynevezett gyenyiszovai emberrel. Erről svéd kutatók számolnak be egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként.
Háromszor jövendölte meg a világvégét, háromszor jött el a rettegett dátum, háromszor nem történt semmi.
A megszokott ár majdnem harmincszorosát számolják fel a politikusoknak a nápolyi pizzériákban: az éttermek így kívánják éreztetni a gazdasági válságot a jól fizetett szenátorokkal és képviselőkkel.
A Wiener Kammeroper színpadán, pénteken mutatják be a Sirene Operntheater társulás új produkcióját, amelyet Vogel Herzog Idiot címmel állít színpadra Kristine Tornquist. A három baritonhangra és kamaraegyüttesre komponált miniopera középső darabjának, a Kékszakállúnak Gryllus Samu a szerzője.
Az Oscar-díjas Burt Lancaster 98 évvel ezelőtt, 1913. november 2-án New Yorkban született egy postás apa fiaként.