Négyévnyi szünet után új albummal jelentkezik Mátyás Attila, amely a sokatmondó „Újra kezded” címmel lát napvilágot. Lemezbemutató koncert és megjelenés előtti dedikálás július 2-án lesz az A38 hajón.
Négyévnyi szünet után új albummal jelentkezik Mátyás Attila, amely a sokatmondó „Újra kezded” címmel lát napvilágot. Lemezbemutató koncert és megjelenés előtti dedikálás július 2-án lesz az A38 hajón.
Eljegyezte amerikai barátnőjét, Nancy Shevellt Paul McCartney - közölte az egykori Beatles-tag szóvivője pénteken.
A környezetvédelem hallatán, mindenkinek az első, ami beugrik: a szelektív hulladékgyűjtés. Pedig ez csak az első lépés.
A fesztivál alkalmával megszervezett és az ezzel egyidős Szent György Expó erre a problémára próbálja a második lépés lehetőségét nyújtani.
74 évvel ezelőtt 1937. május 6-án robbant fel a Hindenburg Zeppelin léghajó, miután három napos útja végeztével dokkolni próbált a Lakehurst tengeri- és légikikötőben. A fedélzeten lévő 97 emberből 35 életét vesztette, valamint egy, a kikötőben dolgozó ember is meghalt.
A Filmszemlén bemutatott film további vetítéseit a showman személyiségi jogaira való hivatkozással nem engedélyezte.
A magyar Karmatronic nevű dj-formációt kérte fel Britney Spears, hogy készítse el új, Till The World Ends című dalának hivatalos remixét.
Arthur Laurents író-rendezőt feltehetőleg 93 évesen, álmában érte a halál. v
Eladó az a ház, amelyben a Reszkessetek betörők című vígjátékot forgatták 1990-ben Macaulay Culkin főszereplésével.
Gerald Depardieu és Catherine Deneuve több hónapig maradnak Magyarországon.
Nemzetközi adatbázisban gyűjtik össze a II. világháborúban a nácik által ellopott műkincsek adatait, hogy a későbbiekben könnyedén nyomon lehessen követni ezeket.
Birtokba veheti a nagyközönség péntek délutántól a műemléki védelem alatt álló, eredeti pompájában felújított Laffert-kúriát Dunaharasztiban, és átadják a helyieknek az uniós projekt másik elemeként átalakított, megszépített városközpontot is.