A Life magazin két és fél évszázadot átfogó fotóanyagát, a világ egyik legnagyobb fotóarchívumát tette hozzáférhetővé a közönség számára a Google az interneten.
A Life magazin két és fél évszázadot átfogó fotóanyagát, a világ egyik legnagyobb fotóarchívumát tette hozzáférhetővé a közönség számára a Google az interneten.
"Antik és kortárs - minden, ami művészet egy időben és egy helyen" - ezzel a címmel rendezik meg csütörtöktől a 15. Budapest Art Fairt; a Műcsarnokban idén ötven neves galéria állít ki: 25 kortárs művekkel, a másik 25 pedig régi képekkel, tárgyakkal, antikvitásokkal várja a közönséget.
Mintegy 100 millió dollár értékű lopott műalkotás felkutatása fűződik Julian Radcliffe nevéhez, akit szakmai körökben „az elrabolt műtárgyak ügyének apostolaként” is emlegetnek.
November 22-én, szombaton este 7 órakor negyedszer koncertezik a Vodku zenekar a Radnóti Színházban.
Funny People a címe Adam Sandler most készülő filmjének, amelybe az interneten, pontosabban a MySpace közösségi oldalon keresnek szereplőt. A jelentkezőnek be kell lépnie, röviden össze kell foglalnia, miért gondolja magáról, hogy alkalmas a szerepre, aztán pedig már csak várnia kell a válaszra.
A Trafó Bár Tangó Klub 906 világzenei szerdái csak decemberben indulnak, a Besh-o-drom, Szilvási Gypsy Folk Band, a Kálmánia és az Anselmo Crew klipbemutató koncertjeivel, de addig is már most csütörtökön előrehozott népzenei mulatság: a környék legdelejesebb táncháza a Bivaly Együttessel és Jutasival.
Kiefer Sutherland egész jól viselte a 48 napot, amit börtönben töltött. Úgy fogta fel, mint valami méregtelenítő kúrát, csak az zavarta egy kicsit, hogy nem egyszemélyes „lakosztályt” kapott.
Christina Aguilera januárban szülte meg első gyermekét, Max Bratmant. Az énekesnő azóta már számtalanszor megjelent nyilvános rendezvényeken, ahol minden férfi elájult a hatalmasra duzzadt mellei miatt.
Nem fog annyit kampányolni a környezetért Leonardo DiCaprio, mint tavaly tette, mert nem akarja, hogy az embereknek elegük legyen belőle. "Napelemmel fűtök, hibrid autóm van és szétválogatom a szemetet, de ezt már nem akarom mindenkinek az orrára kötni", nyilatkozza Leo legújabb interjújában.
A moldvai csángó magyarok kultúrája és a Balkán hangjai várják a népzene és néptánc kedvelőit péntektől vasárnapig a fővárosi XII. kerületi művelődési központban, a Tündérkert idei programsorozatán - közölte a szervezők nevében Székely Zoltán az MTI-vel.
A mai magyar kortárs képzőművészet legfiatalabbjai láthatóak a Frissben. Ebben a vadonatúj belvárosi galériában alig várják, hogy bárki betérjen, akár csak egy kávéra, és lapozzon bele egy képzőművészeti könyvbe, hogy eltűnődhessen egy-egy friss, kortárs alkotáson. Ujfalusi Éva végzős a Képzőn és már íme, itt az első önálló kiállítása Rész az egészért címmel.
Kedden tartotta alakuló ülését a SZERZŐK - Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete. A szervezet célja a hazai könnyűzene képviselőinek érdekvédelme, és a magyar zene arányának növelése a hazai rádiókban.