A húsvéti tojás sokrétű jelentése között talán az egyik legfontosabb, hogy az egység, az összetartozás szimbóluma. Ennek szellemében szervezi a Hagyományok Háza a Kárpát-medencei online tojásíró kalákát.
A húsvéti tojás sokrétű jelentése között talán az egyik legfontosabb, hogy az egység, az összetartozás szimbóluma. Ennek szellemében szervezi a Hagyományok Háza a Kárpát-medencei online tojásíró kalákát.
Elismerést kapott többek között Liptai Claudia, Ördög Nóra, Árpa Attila, Kamarás Iván és Majoros Péter Majka is.
Az állatos meséket, verseket a kiadó történetében meghatározó szerepet játszó klasszikus szerzők műveiből, valamint ismert és pályakezdő kortárs szerzők írásaiból állították össze.
Huszonkilencedik alkalommal rendezik meg március 22-én Beregszászon az „Által mennék én a Tiszán…” népdaléneklési versenyt.
Kelemen László zeneszerző, folklorista, a Hagyományok Háza alapítója és címzetes főigazgatója a magyar kultúra művelésének és ápolásának elismeréséért járó legmagasabb magyar állami kitüntetést vehetett át.
Érdemes Művész díj elismerésben részesült Juhász Zsolt szegedi származású rendező, koreográfus, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője.
Elérkezett a nagy pillanat a Jägermeister Hangadó tehetségprogram nyertesei számára, akik március 12-én a Dürer Kert Nagytermében léphetnek színpadra.
Magyar művészek nemzetközi színvonalú Depeche Mode produkciót állítanak színpadra noember 27-én. Az egyedülálló koncertműsort később nemzetközi színpadokon is bemutatják.
Március 20-án lesz Sós Bálint Dániel Minden Rendben című filmjének a magyarországi premierje. A filmet a 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a kiemelkedő 21:30-as idősávban telt házzal vetítették.
A Mesteriskola keretein belül március 3-án, hétfőn Albrecht Mayer oboaművész ingyenes és nyilvános mesterkurzust tart a kiemelkedően tehetséges növendékek számára.
Eredményes kínai turnéról érkezett haza a Magyar Állami Népi Együttes, hogy vasárnap már újra színpadra álljon, ezúttal gyimesi és szekszárdi gyermektánccsoportokkal.
Ő az első nem amerikai származású színész, aki Matt Murdockot, vagyis Daredevilt alakítja, pedig egészen addig nem is ismerte a karaktert, amíg bele nem bújt a bőrébe.