A News Corp. vállalat tegnap jelentette be, hogy dolgozóinak nagy részétől búcsút vesz. Ez körülbelül 500 munkahely megszűnésével járhat.
A News Corp. vállalat tegnap jelentette be, hogy dolgozóinak nagy részétől búcsút vesz. Ez körülbelül 500 munkahely megszűnésével járhat.
Az Egyesült Államok legmagasabb dzsesszkitüntetését kapta Ellis Marsalis Jr. és négy fia: a család a Nemzeti Alapítvány a Művészetekért (National Endowment for the Arts) elnevezésű szervezet idei Jazz Masters-díját vehette át.
Nógrád megyében, Szlovákiában és Budapesten összesen öt helyszínen szervez megemlékezéseket Mikszáth Kálmán születésének 164. évfordulója alkalmából a salgótarjáni székhelyű Mikszáth Kálmán Társaság.
Dennis Hopper hagyatékának keddi árverésén 302 500 dollárért (64 millió forintért) kelt el Andy Warhol golyó ütötte lyukakkal "ellátott" Mao Ce-tung portréja.
A mi képeink 2 címmel Szikora Tamás Munkácsy-díjas festőművész és hat barátja csoportos kiállításával nyílik szombaton a Gödöllői Iparművészeti Műhely (GIM) Alkotóházában az évad.
A Die Weltnek adott interjújában kifejtette, azért lépett az uniós szerv felé, mert Magyarországon úgy tűnik, a rasszizmus „szalonképes”.
Kiss Ferenc és zenekara pénteken a Fonóba viszi el a népzene utánozhatatlan hangulatát.
Az MGM bejelentette, hogy elkészítik a 23. James Bond filmet is, Daniel Craiggel a főszerepben.
Kiállta a modern szimulációs eljárások próbáját Párizs világhírű "öreg hölgye", az Eiffel-torony, amelyet építése idején - az 1880-as években - mindössze húsz esztendőre terveztek.
Többek szerint feszültségek vannak a bandában, egyesek szerint már fel is bomlott a csapat.
Magas áron, 78 ezer fontért (25,9 millió forintért) kelt el a Bonhams aukciósház londoni árverésén a világ leghíresebb graffitiművészeként emlegetett Banksy egyik festménye.
Új épületet kapott a floridai Dalí-múzeum, a Spanyolországon kívüli legnagyobb Dalí-gyűjtemény így a korábbinál jóval nagyobb kiállítótérrel várja a közönséget.