Hat új hangjátékot mutat be januárban az mr1-Kossuth rádió Rádiószínháza többek között Hámori Gabriella, Kulka János, László Zsolt és Seress Zoltán részvételével.
Hat új hangjátékot mutat be januárban az mr1-Kossuth rádió Rádiószínháza többek között Hámori Gabriella, Kulka János, László Zsolt és Seress Zoltán részvételével.
"Elvis előtt nem volt semmi." - John Lennon
Elvis Presley (Topleo, 1935. január 8. – 1977. augusztus 16.) amerikai énekes, zenész és színész 76 évvel ezelőtt született. Egy kor jelképe, hatása az őt követő nemzedékre - s nemcsak a zenészekre - óriási.
A Falvak Kultúrájáért Alapítvány nyilvánosságra hozta azoknak a személyiségeknek nevét, akik civil szervezetek jelölése alapján 2011-ben Magyar Kultúra Lovagja elismerésben részesülnek.
Menyhért Anna által írt kisló-történetek egyik nagy különlegessége, hogy a mesék létrejöttének körülményei cseppet sem mellékesek: mindegyik fejezet anya és Tomi párbeszédével kezdődik, és végig közösen szövik a mese fonalát. A főszereplő kis ló a kezdet kezdetén eltéved, és így keveredik el a tündérek birodalmába, ahol igazán remekül érzi magát, tehát úgy dönt, hogy ott is marad egy darabig, így aztán persze számtalan izgalmas kalandban lesz része! Most itt olvashatjátok nálunk a mesekönyv első meséjét... (Az illusztrációkat Balogh Andrea készítette)
Nemzetközi konferenciával nyílik meg szombaton az önkéntesség európai éve
Nem engedélyezi a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) vezetése a teátrum dolgozóinak a jövő héttől kilátásba helyezett jelképes demonstrációját, melyet a tavalyi többletmunkáját honoráló juttatásért folytatna a társulat.
Az ókor fellegvárának meghódítására készül a Szegedi Kortárs Balett.
Nincs pénz, van csak később tartják meg, alternatív szemlét rendeznének- zajlik az élet a magyar filmpiacon.
Különleges aukció keretében lehet megszerezni a szocializmusban még igen kelendőnek számított meztelen nős kártyanaptárat.
Elutasította a Harry Potter-könyvek szerzője, J. K. Rowling ellen benyújtott plágiumvádat egy New York-i bíróság csütörtökön.
A legnagyobb francia kulturális kitüntetést kapta meg csütörtökön az Oscar-díjas Michael Caine Párizsban - számolt be róla pénteken a francia média.
Jelképes demonstrációt terveznek a Pécsi Nemzeti Színház dolgozói a jövő héttől, mert az önkormányzat nem engedte kifizetni azt a pénzt, amellyel a teátrum vezetése elismerné a tavaly végzett többletmunkájukat.