A többi hír között elbújt az elmúlt hetekben, hogy kit veszített el a vérbeli filmszínészekért rajongó közvélemény. Eltemették Peter Dennist.
A többi hír között elbújt az elmúlt hetekben, hogy kit veszített el a vérbeli filmszínészekért rajongó közvélemény. Eltemették Peter Dennist.
Csalánba nem üt a mennykő – vagy ha igen, valahogy túléli. David Hasselhoffot alkoholkómával vitték kórházba. Már megmarad, de jobb félni ezután.
Negyvennégy éves fennállása óta először bocsátotta árverésre viaszfiguráit a Hollywood Wax Museum. Az aukción a Beatles négy tagjának viaszmása közel 13 ezer dollárért (2,8 millió forint) kelt el.
Kid Rock és Tommy Lee megmaradt, Pamela Anderson pedig lakókocsiban lakik. Leégve. De a hírek ellentmondanak egymásnak, lehet, hogy becsapás az egész?
Tizenhárom év karrier jutott csak Danny Gansnak, a város talán legismertebb plakátarcának. A szórakoztatóipar helyi császára váratlanul halt meg, pályája csúcsán.
A nyugat-kanadai tartományi választásokon bejelentette indulását a Szex Pártja nevű politikai szerveződés. A szavazás május 12-én lesz, az eredményeket várjuk.
Ron Howard, az Angyalok és démonok rendezője azzal vádolta vasárnap a Vatikánt, hogy megpróbálta megakadályozni új filmjének római forgatását, a katolikus kritikusokat pedig felszólította: mielőtt elítélnék, nézzék meg a filmet.
A múlt század elején Magyarországon játszódó, angol nyelvű meleg szerelmesregény rendkívül ritka első kiadásának egyik példánya érte el a legmagasabb eladási árat az elmúlt hetekben egy online amerikai antikváriumban.
Lehet, hogy az internet is hasznára válhat a vers műfajának, hogy visszanyerjen valamit a régi fényéből? Csütörtök-pénteken InterNetVers Fesztivál lesz Győrött. Már másodszor.
Öt éve csatlakoztunk az Európai Unióhoz. Az Erős Hazai következő kisfilmje egy halálraitélt kiskocsmában forgott még 2004-ben. Ha nincs zuhanyzó, zárjon be! - szólt a parancs. A kocsma bezárt. Ennyi. Igyanak egy fröccsöt az emlékére. Egészségükre!
A Tavasz 17 pillanata című - még - szovjet filmsorozatot színesben, tökéletesen restaurált állapotban kezdik vetíteni május 9-étől, a Győzelem Napjától Oroszországban.
Nem a sajtó vízhordóin múlt, hogy a finnugor népek elszórva élnek a nagyvilágban. Sőt, ha rajtuk múlna… Megalakult a Finnugor Újságírók Szövetsége.