Megközelíthetetlenség, kiszabadulás, határok átlépése. Március 29-én különleges élményben lehet részünk: a Badora Társulat a Nemzeti Táncszínház szervezésében ismét előadja az Üvegburát.
Megközelíthetetlenség, kiszabadulás, határok átlépése. Március 29-én különleges élményben lehet részünk: a Badora Társulat a Nemzeti Táncszínház szervezésében ismét előadja az Üvegburát.
Névadó pályázatot hirdettek a Városmajori Színházi Szemle frappáns elnevezésére. Egyúttal blogírók jelentkezését is várják, akik a nyári fesztivál ideje alatt írásaikkal, beszámolóikkal nyomon követik az előadásokat.
Két magyarországi előadás szerepel a 22. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztiválon Szabadkán, amelyet május 17. és 23. között rendeznek meg a bácskai városban.
A Duda Éva Társulat a 2014-2015-ös színházi évadban ünnepli fennállásának 5. évfordulóját. A jubileum kiemelt darabja a Lear című színházi előadás, melyet Szőcs Artur színész-rendező állít színpadra az Átrium Film-Színházban.
71 éves korában kedden elhunyt Klenjánszky Tamás, a Budapesti Tavaszi Fesztivál volt igazgatója, az Európai Fesztiválszövetség (EFA) egykori főtitkára.
Jótékonysági virágárusítás, óriási köztéri installáció és közösségi programok várják az érdeklődőket a húsvét előtti hétvégén a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. szervezésében megvalósuló rendezvényen a Városháza parkban.
Hatodik évada után befejeződik idén a Downton Abbey című népszerű brit tévésorozat - jelentették be csütörtökön a széria készítői.
Március 29-én a Puskin Kuckóban újra életre kel Ritmusország izgalmas világa. Novák Péter interaktív gyerekelőadása, a Tititá játékra hívja a gyerekeket; megmozgat, megnevettet és elgondolkodtat.
Steven Spielberg megállapodásra jutott a Warnerrel, melynek értelmében a soron következő, The BFG című filmje után hozzálát a Ready Player One című sci-fi munkálataihoz.
Szavalók kerestetnek a magyar versek népszerűsítésére! A Kispesti Munkásotthon Művelődési Házban április 10-én rendhagyó irodalmi délutánnal készülnek a Magyar Költészet Napjának tiszteletére.
Szerdán a reggeli órákban, 83 éves korában egy pozsonyi kórházban elhunyt Kornel Földvári író, publicista, akit sokan a humor szakértőjének, professzorának, minden karikaturista vezérének neveztek.