A főváros vezetése csütörtökön tudomásul vette Beleznay Éva döntését.
A főváros vezetése csütörtökön tudomásul vette Beleznay Éva döntését.
Január 22-én, a magyar kultúra napján lenne 67 éves Cseh Tamás. Országszerte megemlékezéseket, koncerteket tartanak az emlékére. A kultúrpart még szeptemberben, a Gödör klubban tartott emlékkoncerten beszélgetett barátaival, Bárdos Deák Ágival, Bródy Jánossal, Bérczes Lászlóval, és Bereményi Gézával, akik a sokszáz fős tömeggel együtt idézték föl a régi dalokat.
Nemrég került a boltokba Varga Miklós két CD-n soha meg nem jelent lemeze, az Európa és a Játék, szenvedély... című album. Az énekessel ugyanakkor nemcsak ezekről, hanem egész pályafutásáról beszélgettünk.
Tiltakozik az orosz nagykövetség a brünni szovjet emlékmű átalakítása ellen.
Eljárást indít Bajnai Gordon Pesty László ellen egy interjú miatt, amit a Tolvajok ideje című új dokumentumfilmjéről adott a Helyi Thémának. A film a Hajdú-Bét csődbemeneteléről szól.
Még nem tudni, hogy az eredeti helyére kerül-e vissza a tábla, vagy a múzeumban állítják ki.
Az ötvenhét éves híresség nemrég lépett ki az America's Got Talent című tehetségkutató műsor zsűrijéből, hogy elfogadhassa az ajánlatot egy saját valóságshow-ra.
KultúrAngi valakit vagy valamit nagyon keresett, és hirtelen egy aluljárói minibárból lett szuperklubban, az éppen 10. születésnapját ünneplő ChaChaCha-ban találta magát.
Révész Sándor január 20-án nemcsak az elmaradt december 12-i koncertjét pótolta, hanem a 2003-as Változtam című albumának a lemezbemutatóját is letudta. Hiába, Kölyöknek más az időfelfogása.
Szerdán este egy korábbi adás ismétlését adták a Terítéken friss vitaműsora helyett. A programigazgató a felvett anyag átdolgozását kérte a nemzetiségi szerkesztőségtől.
A Bárka Kávézóban kiállítást rendeznek az énekes rajzaiból, és egy termet is elneveznek róla a Cseh Tamás Napon.
Összesen hat művész vehette át a Magyar Kultúra Követe címmel járó oklevelet Hiller Istvántól a Magyar Tudományos Akadémián.