Mit tehet egy filmes, miután legutóbbi filmjével mindent elért, amit nézettségben, bevételben, kritikusi elismerésben, lehet? Forgat egy másik filmet.
Mit tehet egy filmes, miután legutóbbi filmjével mindent elért, amit nézettségben, bevételben, kritikusi elismerésben, lehet? Forgat egy másik filmet.
Harminc helyszínen félszáz rendezvény várja a kultúra és a zene szerelmeseit idén is a Zempléni Fesztiválra, amelyet augusztus 7-től 16-ig rendeznek meg.
Kate Beckinsale új filmjében, a Vakító fehérség-ben (Whiteout, hazai bemutató: október 15.) nem öltözhet túl sokféleképpen. Mivel a hideglelős thriller az Antarktiszon játszódik, ahol a rendőrnő a kontinens első – de annál különösebb – gyilkossági ügyében nyomoz, a szép színésznőt többnyire bakancsban és vastag bundában láthatják a nézők.
A puha szállodai ágyak, a gondtalan napfürdőzés és a többfogásos vacsorák helyett egyre több kalandra éhes vakációzó választja azokat az Európa szerte működő farmokat, ahol bár szerény körülmények között, de maga termelheti meg a mindennapi betevőjét és első kézből ismerkedhet meg a vidéki élet szépségeivel.
E hét hétfőjén új fejezet nyílt Narnia krónikáiban: elkezdődött a harmadik rész, A hajnalvándor útja forgatása. A film teljes egészében Ausztráliában, Queensland-ben készül – részben abban a stúdióban, amely a legnagyobb víz alatti forgatást is lehetővé tevő műteremmel büszkélkedhet a déli féltekén.
Augusztus 4-én lesz 55 éves Udvaros Dorottya Kossuth-és Jászai Mari-díjas színésznő.
Rendezőstül visszakapjuk a "nyolcadik utast", ugyanis Ridley Scott egy hollywoodi mozis szaklap értesülése szerint belement, hogy leforgassa a sci-fi horror kultsorozat újabb darabját.
Részben a gazdasági válság, részben az igazán ütős játékcímek hiánya miatt nem túl rózsás a számítógépes és videojátékok piacának helyzete. Manapság nem csak az alkalmi játékosok sajnálják a pénzt videojátékokra, hanem már a fanatikus rajongók is meggondolják, mire költik a pénzüket.
Míg a számítógépes játékok gyártói sopánkodnak a válság miatt, addig az egyik legnagyobb filmstúdió bebizonyítja, hogy az emberek igen is költenek a szórakozásra, nem is keveset. A Warner Bros. Pictures International idén is átlépte az 1 milliárd dolláros bevételi küszöböt – immár megszakítás nélkül kilencedszer.
Orosz énekesek nyerték el az első díjat szombat este Budapesten a világhírű tenorista, Plácido Domingo által elindított Operalia Nemzetközi Énekversenyen.
Az idén 17. alkalommal megrendezett Operalia döntőjét a Magyar Állami Operaházban tartották. A női kategóriában Julia Novikova koloratúrszoprán, a férfiban Alekszej Kudrija kapta a nemzetközi zsűritől az első díjat.
Huszonhárom évszázad után kel új életre egy ókori színház Görögország északi részében, Maroneiában - a teátrumban augusztus végén tartják az első előadást.
Augusztus 16–án az Esztergomi Bazilika előtt ad koncertet a világ egyik leghíresebb gitárvirtuóza, az olasz származású Al Di Meola.