Kultúrpart


Harmadik nagylemezére készül a The Immigrants

Harmadik nagylemezére készül a The Immigrants

2017. 10. 17. | Kultúrpart

Sűrű nyarat tudhat maga mögött a The Immigrants. Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a csapat a környező országok meghódítása után Kínában koncertezett, ahol rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtak. A progresszív space indie-rock zenekar 2016-ban jelentette meg második albumát, amely az „I Need Help” címet viselte, most pedig készen állnak arra, hogy megtegyék a következő lépést!

tovább
Új albummal jelentkezik a Solidmen

Új albummal jelentkezik a Solidmen

2017. 09. 28. | Kultúrpart

A Város fölött című korong nyolc dalt tartalmaz, ez az első anyag a doboscsere, vagyis Knapp Zoltán beszállása óta. A felfogás maradt a régi: megkötések nélküli zenélés, kalandozás stílusok és hangulatok között. Ennek ellenére a Város fölött az eddigi legkiforrottabb és legegységesebb Solidmen hanganyag, amit szépen bizonyít, hogy a Hunnia Records is látott fantáziát a csapatban, így az ő gondozásukban jelenik meg az album.

tovább
Új albumot ad ki a világsztár!

Új albumot ad ki a világsztár!

2015. 10. 27. | Kultúrpart

Új albummal jelentkezik az eklektikus zenei imázsáról ismert brit popsztár, David Bowie születésnapján, azaz január 8-án. Az album címe Blackstar lesz, erősítette meg a hírt weboldalán.

tovább
Egész Európa várja a magyar sztárcsapatot

Egész Európa várja a magyar sztárcsapatot

2015. 10. 10. | Kultúrpart

Hamarosan a mozikba kerül Az éjszakám a nappalod című magyar film, melynek zenéjét Zságer Balázs írta. A lemez megjelenése előtt a Zagar őszi európai turnéra indul, a magyar közönség legközelebb az A38-on találkozhat velük december 28-án!

tovább
Rendkívüli hangok érkeznek az űrből

Rendkívüli hangok érkeznek az űrből

2015. 08. 19. | Kultúrpart

A kanadai Chris Hadfield óriási sikert aratott két éve a YouTube-on, amikor a Nemzetközi Űrállomáson elénekelte David Bowie Space Oddity című slágerét. A volt asztronauta első zenei albuma, amelyet még részben az űrállomáson vett fel, októberben jelenik meg.

tovább
süti beállítások módosítása