190 ezer euróért kelt el Napóleon kódolt levele. Az üzenetben a francia császár többek között közölte, hogy 22-én hajnali háromkor fel fogja robbantani a Kremlt, és a hadjárat súlyos veszteségeire is utalt.
190 ezer euróért kelt el Napóleon kódolt levele. Az üzenetben a francia császár többek között közölte, hogy 22-én hajnali háromkor fel fogja robbantani a Kremlt, és a hadjárat súlyos veszteségeire is utalt.
A Szépség és Szörnyeteg története csak egy példa, amikor a főhős nem magához illő nőt szerezne meg párjának. Bemutatjuk a legújabb árverés filmplakátjait, ahol hasonló a helyzet.
Az olasz bíróság leállította azoknak az évszázados olajfáknak az elárverezését, amelyeket Claude Monet is megörökített. Az értékes növényekért többszáz milliárd forintnak megfelelő összeget kínáltak.
Visszakerül Oroszországba Andrej Tarkovszkij orosz rendező hagyatéka, miután a Sotheby's londoni aukciós ház szerdai árverésén megvásárolta azt az egyik orosz régió.
Egy osztrák fotógaléria bejelentette: rekordáron adták el a fényképezőt, amellyel David Douglas Duncan fotós Pablo Picasso életét örökítette meg. A gép 1,68 millió eurórért (470 millió forintért) kelt el.
Százezer fontos (harmincöt millió forintos) rekordárat fizettek ki egy hétvégi brit aukción két, a Titanic fedélzetén felszolgált ebéd étlapjáért. A hajó étlapján luxusételek is szerepeltek.
Előkerült a Beatles együttes egy ötven éve elfeledett felvétele, amelyet egy lemezcég annak idején visszautasított. A cégvezető szerint nem volt esélyük a szakmában.
Elárverezik azt az észak-londoni házat, amelyben Amy Winehouse, a fiatalon elhunyt brit popdíva élete végén lakott, mivel 2,7 millió fontért (930 millió forint) nem találtak rá olyan vevőt, aki rendelkezett a szükséges anyagiakkal.
Charlie Chaplin legendás kalapjának és sétabotjának egy-egy példányát bocsátják árverésre a hét végén Los Angelesben. A Bonhams Aukciósház 40-60 ezer dollárra (9-13 millió forintra) becsülte a kellékek árát.
Rekord áron, 20,3 millió svájci frankért (5,5 milliárd forintért) kelt el egy keddi genfi árverésen a hibátlan, nagyobbacska eperszem nagyságú gyémánt, amely egykor József Áron Habsburg főherceg tulajdonában volt.
Elárverezik a Titanicról írt levelét annak az áldozatnak, aki mentőcsónakhiány miatti hajókatasztrófáról írt jóval korábban novellát. William Stead önbeteljesítő jóslata 40 ezer fontért kelhet el.
André Kertész magyar származású amerikai fotóművész Tihanyi Lajos avantgárd festőről készített fotográfiája kelt el a legmagasabb áron, 120 ezer forintért az Ágens hatodik online fotóárverésén.