A 20. századi festmények hozták a legmagasabb leütéseket a Nagyházi Galéria 1148 tételes kedd-szerda-csütörtöki árverésének második napján.
A 20. századi festmények hozták a legmagasabb leütéseket a Nagyházi Galéria 1148 tételes kedd-szerda-csütörtöki árverésének második napján.
Világkörüli útra viszik, majd az év végén elárverezik az énekes legendás ruhatárát.
Ahogy azt sejteni lehetett, az első kiadásoknál is ritkább, különös értéket képviselő, három, röplapon megjelent Petőfi-versért sokan szálltak ringbe. Petőfiről a napokban egy különös fevétel is előkerült.
Hatalmas volt az érdeklődés a Nyugat Antikvárium pénteki aukcióján, gyakran folyt hosszú licitverseny egy-egy ritka kiadványért.
A felbukkant orvosi papírok szerint a náci olyan betegségektől szenvedett, melyekből a legtöbb embernek egy is túl sok lenne.
Számos ritkaság is szerepel a Nyugat Antikvárium jövő pénteki árverésén, amelyen összesen több mint 500 tételt kínálnak eladásra.
Kategóriájában még senkinek sem sikerült ennyi pénzt összekotorni.
Antik könyveket és 20. századi irodalmi ritkaságokat, történelmi dokumentumokat, pénztörténeti relikviákat, kéziratokat bocsát árverésre szerdán az Antiquarium Hungaricum.
Tetemes áron, az előzetesen vártnál háromszor drágábban, 362 500 dollárért (kb. 81 millió Ft) kelt el a Sotheby's árverésén az Oscar Wilde fő művének számító Bunbury első kiadásának egy ritka példánya, amelyet az ír szerző szeretőjének, barátjának és ügynökének, a kanadai Robert Rossnak dedikált 1899-ben.
Pár nap múlva lesz száz éves az a menü, melyet 1912. Április 14-én tettek a Titanic első osztályán utazó vendégek asztalára. Az étlapon található ételsor volt az utolsó ebéd, amit a hajó legendás katasztrófája előtt felszolgáltak.
Petőfi-kéziratokat árverez az alig fél éve működő Csók Antikvitás galéria jövő keddi aukcióján. A műtárgypiacon szenzációnak számító két lap kikiáltási ára 34 millió forint.
Az első és a második világháború a képzőművészet tükrében címmel fél évszázad képzőművészeti, történelmi dokumentumaiból, relikviáiból rendez aukciót április 4-én a Pintér Galéria.