Alacsony bevétellel zárult a londoni Christie's szerdán megrendezett, 1945 utáni és kortárs műalkotásokat felvonultató árverése, ahol az aukciós ház "nyakán maradt" az egyik legkiemelkedőbb eladási tételnek szánt Francis Bacon-festmény is.
Alacsony bevétellel zárult a londoni Christie's szerdán megrendezett, 1945 utáni és kortárs műalkotásokat felvonultató árverése, ahol az aukciós ház "nyakán maradt" az egyik legkiemelkedőbb eladási tételnek szánt Francis Bacon-festmény is.
Yves Saint Laurent francia divattervező, szenvedélyes művészetrajongó volt. Tévedhetetlenül vásárolt műalkotásokat és fedezett fel új tehetségeket. A világ egyik legjelentősebb magánygyűjteményére tett szert, olyan alkotások szerepelnek benne, mint Picasso, Mondrian és Matisse festményei.
A KREA Kortárs Művészeti Iskola és Műhely újévköszöntő partyval és kiállítás megnyitóval egybekötött jótékonysági árverésén az idén 271 000 Forint gyűlt össze az SK RELAX Művészetterápiáért Alapítvány javára. A rendezvényen a résztvevők jótékony célokra ajánlhatták fel megunt tárgyaikat és hasznavehetetlen karácsonyi ajándékaikat. Az árverés moderátoraként a hangulatról ezúttal Bödőcs Tibor humorista gondoskodott.
A kikiáltási árnál - és a vártnál -másfélszer magasabb áron, 1500 euróért kelt el pénteken Athénban egy szenvedélyes szerelmeslevél, amelyet Edith Piaf írt egy görög színésznek több mint 60 évvel ezelőtt.
Hetvenöt millió forintos leütési árat ért el a Virág Judit Galéria vasárnapi aukciójának egyik fő darabja, az 50 millióról indított Bortnyik Sándor festmény, az 1928-as datálású Géplovag (Motorlovag).
120.000.000 forintra licitálták a Kieselbach Galéria pénteki árverésének 92. tételét, a szokatlanul nagyméretű, 120x81 centiméteres Karosszékben ülő leányt (Bálozó nő), Gulácsy Lajos egyik legszebb nőábrázolását a 85 millió forintos kikiáltási árról.
Két kiemelkedő kvalitású, "meglepetés képet" mutatott be az újságíróknak pénteken Virág Judit, egy Ferenczy Károly és egy Gulácsy Lajos festményt, amelyek a Virág Judit Galéria és Aukciósház 30., jubileumi, karácsonyi árverésének csúcsdarabjai. Meglepetésnek előkerülésük, felbukkanásuk és elárverezésük okán számítanak.
A nagybányaiak több nemzedéke, a magyar avantgárd, a 20. század klasszikus modern és kortárs magyar művészei, továbbá egy kisebb külföldi kortárs kollekció - ez a kínálata a MissionArt Galéria december 5-i képzőművészeti aukciójának.
A becsült ár tízszereséért, több mint félmillió euróért kelt el az Eiffel-torony leszerelt csigalépcsőjének egy darabja Párizsban egy árverésen.
Gyér érdeklődés, laza eladás jellemezte a Pintér Sonja Galéria első kortárs aukcióját hétfő este, holott a harminchat művész százhatvanhét alkotása igazi gyűjtői darabokat is tartalmazott az élő klasszikusoktól az évtizedek óta sikeres művészektől a pályakezdőkig, a hazai művészeti élet széles köréből való volt.
A képzőművészet nemzetközi élvonalába tartozó, gyönyörű, illusztrált kötetekkel, művészalbumokkal, plakátokkal, fotográfiai különlegességekkel feszegeti a hagyományos antikváriumi kereteket 17. árverésén a Múzeum Antikvárium.
A kortárs művészet iránti érdeklődést is sújtja a pénzügyi válság: ezt bizonyította a Sotheby's kedd esti New York-i aukciója, ahol az árverésre bocsátott 63 nagyobb alkotás közül csupán 43 talált vásárlóra.