Az idei szavazás érdekes eredményt hozott, maguk a díjazottak lepődtek meg a legjobban azon, hogy ennyien rajonganak értük – az interneten is.
Az idei szavazás érdekes eredményt hozott, maguk a díjazottak lepődtek meg a legjobban azon, hogy ennyien rajonganak értük – az interneten is.
A FogasHázba költözik a Pulzus Társulás és a Bethlen Téri Színház közös produkciója, Goldoni Terecske című komédiája. Hogy ez az előadás is ingyenes látogatható lehessen, most gyűjtést szerveznek az alkotók.
Ne hisztizz! című darabjával lép fel a Mindenütt nő rendezvénysorozaton a Góbi Rita Társulat. A kortárstáncos és Szegő Dávid dobos előadását március 6-án láthatjuk a Bethlen Téri Színházban.
A Nemzeti Táncszínház szerda este mutatja be a Duna Táncműhely előadását a Bethlen Téri Színházban. A néptánc és a kortárs tánc elemeit vegyítő produkció március 13-án újra látható a színpadon.
A nagyközönség kedvencei vehették át az Arany Medál-díjakat a Bethlen Téri Színházban kedden tartott díjkiosztó ünnepségen.
A Nemzeti Táncszínház november 11-én, kedd este mutatja be a sepsiszentgyörgyi M Studio legújabb előadását a Behtlen Téri Színházban.
Hetedik alkalommal lehet szavazni az Arany Medál-díj nevű közönségelismerésre, amelyet Mészáros Márton fiatal újságíró hozott létre elsősorban a magyar kulturális élet egyéniségeinek díjazására.
Elhalasztott holnap címmel látható október 3-án a Bethlen Téri Színházban Csizmadia Tibor rendezésében a Honvéd Táncszínház megújult Színészkarának új bemutatója.
A sokszínűség jegyében kezdődik a második évad a Bethlen Téri Színházban: családi nyílt nap, tánc-, báb- és gyerekszínházi programok, bemutatók, fesztiválok, filmvetítések, kiállítások várják a közönséget.
A világszerte népszerű Maday Tímea Kinga táncol Hámor József koreográfus Egy rózsa hangjai című élőzenére épülő táncelőadásában. A darabot ma este mutatják be a Bethlen Téri Színházban.
Az operett műfaját járja körül a Nem értem, de vele nevetek c. előadás, melynek bemutatója május 15-én lesz a Bethlen Téri Színházban.
Három egyfelvonásost mutatnak be a Bethlen Téri Színházban: a 60 éve elhunyt Szép Ernő tiszteletére egyik legismertebb vígjátékát, a Kávécsarnokot, illetve az idén 135 éve született Molnár Ferenc két darabját.