Kultúrpart


Egy magyar polihisztor emlékére

Egy magyar polihisztor emlékére

2013. 11. 17. | Kultúrpart

A polihisztor Határ Győző költészetét az életmű egészének kontextusában vizsgálták egy szombati konferencián, amelyet az 1956-ban Angliába emigrált és 2006-ban ott elhunyt író, költő, filozófus emlékére tartottak.

tovább
Elhunyt Sisa István

Elhunyt Sisa István

2012. 11. 23. | Kultúrpart

Virginiai otthonában, 94 éves korában elhunyt Sisa István, az amerikai és a nyugati magyarság ismert közírója. 1944-ben emigrált Magyarországról, először Ausztriában élt, majd az USA-ba költözött.

tovább
Miért nem megyek el innen

Miért nem megyek el innen

2012. 03. 31. | Varga Julis

A magyar elvágyódó lélek, voltaképpen sehol sem jó neki ott, ahol épp van. Mondjuk itthon. A Nagy Nemzeti Kivándorlási Hagyomány ismét újkorát éli. Vagy sosem volt ez másképp.

tovább
Miért akarunk mi magyar Michael Jacksont?

Miért akarunk mi magyar Michael Jacksont?

2008. 01. 25. | DUÁ

Állandóan visszatérő kérdés, hogy vajon lesz-e nekünk, magyaroknak valaha is igazi zenei világsztárunk, és ha igen, vajon mikor. Nem olyan, akit már bizonyíthatóan láttak külföldiek is az élete folyamán, és nem is olyan, aki rendszeresen fellép külföldön – ilyenek ma már szerencsére szép számmal akadnak a The Moogtól kezdve a Superbuttig, még ha a széles közönségrétegeknek nincs is fogalmuk a létezésükről.

tovább
Ritka Magyar

Ritka Magyar

2008. 01. 24. | Novák Péter

Az, bizony. Szóródik elfele, mint a morzsa, apad, feled, kipusztul, illetve balsors, akit régen tép… Miért is?
Ja, mert „…Esett, szép, szomorú fejekkel, négy - öt magyar összehajol”? Ady Endre úr, értem én, és csodálom is minden sorod, de a választ te sem adod könnyen.
Tán, mert nincs is.

Vegyük sorra a kárhozat tényeit: kis ország, kis foci. Véráztatta forradalmak. Adják vissza Trianont! (nem vicc, ez így hangzott el, egy militáns csoport előadásában).
Istenem, ha nem zokognom kéne! Akkor nyílván röhögnék. Nem, nincs ebben semmi tiszteletlen. Hallgatom a beszélgetést Kocsis Péterrel, és próbálom gyakorolni a finom öniróniát, lelazulni, higgadtan kezelni, mit tudom én. Általában nem megy, ökölbe szorul a kezem, kinyílik a bicska, legurul a feles. Virtus ez, minden szépségével, és kínjaival együtt. Az önsorsrontás virtusa.
Vesztesnek lenni nem könnyű. A veszteséget megélni még nehezebb, fel kellene dolgozni, vagy inkább elengedni. Nem elfojtani. Nem kötni, oldani. Érted?
Én nem.
16 évesen Amsterdamban volt egy érzésem, sosem fogom megtudni, mi a szabadság. Úgy igazából. És nem azért, mert vasfüggöny (’86 nyarát írtuk épp), meg konzumterror, hanem mert lekódol a származásom, a történelmünk, a komplexusaim, mert nem beszélem a nyelvet, hát még az enyémet mások. Kicsi vagyok, nagyon kicsi.

Mi kicsi még?
Svájc, az kicsi. Luxemburg. Na, és Írország, a maga újkori sikertörténetével, és nem kevésbé tragikus múltjával. Akkor, most mi van?
Miért szóródunk, miért nem rendeződünk? Hova lett a mágnes?
Általában a tartós sikerhez, jó pár motivációra szükség van. A pénz motivál a legkevésbé, aki „csak” pénzért dolgozik, az hülye, vagy tényleg boldogtalan a sorsa. Ráadásul nincs is annyi, ennyi négyzetkilométeren.
Motiválnak a nők és/vagy férfiak. Mindkettőből bőven akad erre felé, nem panaszkodhatunk.
Aztán ott van a dicsőség. Na ez már érdekesebb. Akad benne bőven a hiúságból, de ott rejlik az elhivatottság, a szeretet, a változtatni vágyás kényszerítő ereje szintén. Az elismerés öröme, még akkor is, ha minden jóérzésű ember, egyik lábáról a másikra topog, ha szembe dicsérik.
Ennyi búsulással fényesen
Nyílnék meg az Ég,
Ahol csak Ég, és okos üdvösség van.
S itt nem elég.

Ady Endre
Négy - öt magyar összehajol

Végül ne feledjük a hallhatatlanságot. Szeretkezni, alkotni azért imádunk, mert pillanatokra hasonlatossá leszünk istenhez. Kiűzettetésünk hagyott némi nyomot a lélek barlangjaiban…
Nos, mennyi jut ezekből egy főre egy olyan országban, ahol a legkreatívabb erő az irigység? A másik, akár saját veszteségünk árán történő lehúzása, megsemmisítése, kiradírozása, ledarálása, felnégyelése, elfeledése, sorolhatnám.
Nem teszem. Ennyi. Viszonylag békésen nézem a vircsaftot, mert ez inkább az, nem a fent emlegetett virtus. Mindenesetre beteges közhangulatról árulkodik, hogy az útlevelem ’86 óta a farzsebemben van.
Csak, ha valaki kérdezné, mért ritkul a magyar…
tovább
Emigráljon Ön is!

Emigráljon Ön is!

2008. 01. 22. | Kocsis Péter

Természetesen senkit sem szeretnénk az ország elhagyására bíztatni, netán bujtogatni – még tréfából sem! Hiszen Magyarország híres arról, hogy az önirónia és a „szent dolgokkal” való élcelődés nem sok helyet kap a mindennapokban, sem a politika, sem a közélet, de még a magánszféra szintjén sem.

tovább