Már látogatható az épület, melyet felújítás miatt zártak le a látogatók elől. Emellett az 1877 és 1919 között élt költő személyes tárgyait és családi ereklyéit őrző emlékmúzeum is megnyitotta kapuit.
Már látogatható az épület, melyet felújítás miatt zártak le a látogatók elől. Emellett az 1877 és 1919 között élt költő személyes tárgyait és családi ereklyéit őrző emlékmúzeum is megnyitotta kapuit.
Több ezer néző látta augusztus 19-én Püspökladányban G. Nagy Ilián székely nemzeti rockoperáját. 2015. augusztus 15-én Nagyboldogasszony napján Csíksomlyón újra fellépnek az előadással.
A Háromszék Táncegyüttes szeptember 16-án a Gábor Áron című nagysikerű táncdrámával nyitja meg az új évadot 19 órától, a Tamási Áron Színház nagytermében.
Idén szeptember 26. és 28. között kerül sor a Szent Mihály Napok rendezvényre a Brassó megyei Négyfaluban (a hagyományos Hétfalu településen).
A sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház társulatának tagja vehette át idén a neves elismerést, melyet hétfőn adtak át a Győri Nemzeti Színházban rendezett gálán, a Színészünnep záróeseményeként.
Székelyudvarhelyi alkotók kapták a I. Kulturális Filmek Fesztiválja fődíját - közölte a rendezvény vezető koordinátora szombaton az MTI-vel.
Színházi, irodalmi, zenei és képzőművészeti rendezvényeket kínál a II. pulzArt kortárs összművészeti fesztivál, amelyet szeptember 11. és 14. között rendeznek Sepsiszentgyörgyön - közölték pénteken a szervezők.
G. Nagy Ilián darabját, a Csaba királyfit 2011-ben mutatták be Erdélyben. A székely nemzeti rockoperát augusztus 19-én Püspökladányban láthatja először a magyar közönség.
Közel 500 programmal várják a látogatókat a szombaton kezdődő Kolozsvári Magyar Napokon. Augusztus 22-én az MR Szimfonikusok lépnek fel, Péterfy Borival, a PASO-val, a Heaven Street Sevennel és az Irie Maffiával.
Színházsátorral és előadásokkal készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Kolozsvári Magyar Napokra, amelyen először vesz részt az erdélyi teátrum ilyen gazdag programkínálattal.
Augusztus 1-jétől nem jelenik meg Erdélyben a magyar újság. Az elmúlt két évben ez már a harmadik magyarokat megszólító lap, amelynek nincs pénze a kiadási költségekre.
Hosszas betegség után 71 éves korában érte a halál a csíkszeredai irodalomtörténészt, egyetemi oktatót, az erdélyi magyar közélet jeles alakját - közölte az MTI-vel a család.