A Háromszék Táncegyüttes október 23-25. között Sepsiszentgyörgyön az Új Stúdióteremben, Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Központban, valamint Gyergyószentmiklóson a Figura Stúdió Színházban mutatja be A MaszkUra című táncszínházi előadását.
A Háromszék Táncegyüttes október 23-25. között Sepsiszentgyörgyön az Új Stúdióteremben, Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Központban, valamint Gyergyószentmiklóson a Figura Stúdió Színházban mutatja be A MaszkUra című táncszínházi előadását.
A különböző játék babák és a plüssállatok játékbeli funkciói változnak a gyermeki pszichikum fejlődésével, a különböző életkori sajátosságoknak megfelelően, csecsemőkorban ezek a játékok „anya pótlékként” szolgálnak, később az anya-gyerek, szülő-gyerek kapcsolat utánzására, szerepjátékokra lesznek alkalmasak, ma már inkább csak polcdísznek valók, a gyerekek szerint unalmasak, nem jó velük játszani.
A magyar közönség is hallhatja élőben Eros Ramazzotti legújabb albumának dalait, az olasz popsztár 2013. május 8-án lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.
Tény, hogy mára a média a mindennapjaink nélkülözhetetlen eleme lett, és szórakozásunk, munkánk, szabad időtöltésünk, információnk beszerzése, a világgal való kapcsolatunk elképzelhetetlen nélküle.
Természetesen nem a szó szoros értelmében, hanem Szász János Ópium - Egy elmebeteg nő naplója című filmje került terítékre. A megszokott helyen és időben: szerdán este 20 órától a kolozsvári Heltai Folk - Pubban megújult erővel elkezdődött az Irisz Filmklub új évada.
Az 1969-ben bemutatott film felújítását a Cineteca Nazionale, Európa egyik legjelentősebb filmarchívuma kezdeményezte és a munkálatokban Giuseppe Rotunno, a film operatőre is részt vett. Federico Fellini klasszikusának restaurált változatát a jelenleg zajló 50. New York-i Filmfesztivál keretén belül, október 13-án láthatja először a közönség.
"A francia filmművészet elvesztette az egyik legnagyobb rendezőjét, aki ugyannyira népszerű, mint igényes alkotó volt" - tudatta szombati közleményében Aurélie Filippetti francia kulturális miniszter.
Október 5-én 18 órától az egyetemes magyar irodalom egyik állócsillagát idézik meg Marosvásárhelyen, a Köteles utcai Stúdió Színházban.
A tó vízminősége folyamatosan romlik és elindult a meder feltöltődése is.
Szeptember 30-án indul a Váróterem Projekt színház társulat új évada a Sorsjáték előadással.
Natalie Daoust kanadai fotós egy japán hardcore kuplerájban készített színes fotósorozatot. Szeptember 27.-én nyílik a kiállítás a Karton Galériában - 18 éven felülieknek.
A Váróterem Projekt alternatív színházi társulat évadnyitó előadását, a Sorsjátékot (Faites vos jeux!) szeptember 30-án, vasárnap 20 órától tekintheti meg a közönség.