Hét nap, kilenc headliner a Nagyszínpadon, ahol beszél majd Jane Goodall, illetve Al Gore is üzen a Szitizeneknek a Love Revolution jegyében: Sziget augusztus 7-13-ig!
Hét nap, kilenc headliner a Nagyszínpadon, ahol beszél majd Jane Goodall, illetve Al Gore is üzen a Szitizeneknek a Love Revolution jegyében: Sziget augusztus 7-13-ig!
Ár-érték arányban talán nincs is jobb lehetőség a régióban a lengyel OFF fesztnél, ahol idén is találkozik minden műfajt a metáltól a genderbender elektronikáig.
A Sziget szervezői bejelentették az idei Samsung Colosseum fellépőit, akik között olyan jelentős előadók nevei szerepelnek, mint például Avalon Emerson, Courtesy, Red Axes, Butch vagy Margaret Dygas.
A szervezők bejelentése szerint az állandóan megújuló fesztivál -1. és 0. napja olyan bulikkal várja a látogatókat, amelyekre korábban még nem volt példa.
Egy héten át Bachtól izzik a Kárpát-medence, megkezdődött a Bach Mindenkinek Fesztivál, melynek keretén belül másodszor kerül megrendezésre a „Főtemplomok és orgonistái” sorozat.
2019-ben a Jászai Mari Színház – a Tatabányai Tavaszi Fesztivál keretén belül – immár 5. alkalommal rendezi meg MOnodráma és STúdiószínházi FESZTiválját, a MOST FESZT-et.
Köztük a tavalyi “Legjobb alternatív album” Grammy nyertese, a The National, az idei Grammyn a legjobb remixnek járó díjat bezsebelő Mura Masa, a brit alternatív rockzenei gitáros Johnny Marr, vagy a már visszatérő Tom Odell.
Akik között olyan előadók és zenekarok szerepelnek, mint a Post Malone, Franz Ferdinand, Tove Lo, James Blake vagy a Years&Years. És most érdemes jegyet venni, mert március 7-ig olcsóbban lehet hozzájutni.
Egyedülálló magyarországi bemutatókkal, külföldi és hazai sztárokkal, budapesti premierekkel készül a február 15-én induló Budapest Táncfesztivál.
Az eddig bejelentett illusztris fellépősor - John Newman, Bastille, Dimitri Vegas and Like Mike, Anne-Marie és Jonas Blue - mellé a STRAND Fesztivál szervezői bejelentették, hogy augusztus 22-én szintén Zamárdiban lép majd színpadra napjaink egyik legnépszerűbb pop, R&B előadója, Jason Derulo.
Soha nem látott hazai- és világsztár névsort jelentettek be Advent első vasárnapján a hetedik STRAND Fesztivál szervezői, amely 2019-ben már augusztus 20-án megnyitja kapuit Zamárdiban.
A világ egyik legnépszerűbb rockbandája Foo Fighters is fellép jövő évben Sziget Fesztiválon. Mellettük Florence + The Machine, a Twenty One Pilots, a The 1975, Martin Garrix és további tizenkilenc előadó nevét jelentették be a szervezők.