Augusztus 8-án – a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját, amelyen már 6 ország, 15 helyszín, és 50 zenekar vesz részt itthon és külföldön.
Augusztus 8-án – a legendás észak-macedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját, amelyen már 6 ország, 15 helyszín, és 50 zenekar vesz részt itthon és külföldön.
30 országból érkeznek művészek idén a Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművész-házaspár által alapított Fesztivál Akadémia Budapest nyári fesztiváljára.
Kilencedik alkalommal rendezik a leglátványosabb hazai SUP-os összejövetelt. A résztvevők idén is új perspektívából ismerhetik meg fővárosunk folyóját, a Dunát.
A Vajdaság legkedveltebb művészeti fesztiválja, a Dombos Fest július 27-től négy napon át várja idén is mindazokat, akik elvarázsolódásra vágynak a löszfal tövében.
A gyereknapi hétvégén újra vásári bábjátékosok töltik meg a Népligetet, itt kerül sor ugyanis az Ujjé, a Ligetben nagyszerű! elnevezésű ingyenes fesztiválra.
Százféle különböző sörrel, majd tízezer liter habos nedűvel várja vendégeit február 23-24-én a legnagyobb hazai téli sörfieszta.
Április második hétvégéjén ismét itt a lehetőség, hogy szerelembe essünk új és ismerős zenékkel, a világ minden tájáról.
Magyarország egyik legkedveltebb klasszikus zenei fesztiválja február 10. és 25. között várja a közönséget számos budapesti helyszínen.
Idén is meghirdetésre került a Bánkitó Fesztivál Civilkult pályázata, melynek keretében a szerevezők jelentkezőket várnak különböző típusú programok és művészeti projektek megvalósítására.
A Bethlen Téri Színházban november 11. és 17. között a Sissi Őszi Tánchéten hazai alkotók mellett elismert külföldi táncművészek előadásait láthatja a közönség.
Magyarország legnagyobb boogie woogie fesztiválja idén is visszatér, hogy egy felejthetetlen hétvégét szerezzen minden érdeklődő számára.
Szeptember 2-án ismét vár minden érdeklődőt az újbudai Bartók Feszt'! Az egész napos eseményen 10 zenei előadóval, 24 hazai szervezettel, 40 családi és felnőtt programmal, gyermekkoncerttel és városbebarangoló helytörténeti sétákkal, illetve bringatúrákkal készülnek.