Szerdán körülbelül 30 percig elérhető volt a Netflix netes tartalomszolgáltató kínálatában a House of Cards (Kártyavár) című széria harmadik évada, amely a tervek szerint csak február végén jelenik meg.
Szerdán körülbelül 30 percig elérhető volt a Netflix netes tartalomszolgáltató kínálatában a House of Cards (Kártyavár) című széria harmadik évada, amely a tervek szerint csak február végén jelenik meg.
Jon Stewart humorista kedden jelentette be, hogy otthagyja a Comedy Central legnépszerűbb szatirikus műsorát. Stewart '99 óta volt a sokszoros Emmy-díjas The Daily Show arca. Egyelőre még nem tudja, mihez kezd ezek után.
Egy párizsi cég irodájából tulajdonították el Charlie Chaplin első Oscar szobrát, melynek értékét több mint egymillió euróra becsülik - írja a Le Parisien című napilap.
Vírusszerűen terjed az a videó, melyben a klasszikus Star Wars-filmek hősét alakító Mark Hamill csendre inti a mozizókat. A rövid videót egy amerikai mozilánc készítette a Kingsman: A titkos szolgálat című film elé, melyben Hamill is játszik.
Az HBO új sorozatában a bevándorláspolitika kerül középpontba, de nem Magyarországon, hanem eggyel arrébb, a lengyel-ukrán határon. A falka című sorozatban a határőrök elitcsapata veszi fel a harcot az embercsempészekkel.
Egyre romló egészségi állapota miatt Sir Michael Gambon - akit leginkább Albus Dumbledore-ként ismer a világ - nemrég úgy döntött, hogy végérvényesen visszavonul a színpadról és a kamerák elől.
Hosszan tartó betegség után 89 esztendős korában vasárnap hajnalban elhunyt Banovich Tamás Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, díszlet- és jelmeztervező.
Nem is akárkire: a szívtipró Ryan Gosling oldalán fog mosolyogni hamarosan. A legfrisebb értesülések szerint ő lesz ugyanis a gyönyörű Miss Watson párja A Szépség és a Szörnyeteg legújabb feldolgozásában.
Kilencvenkét éves korában elhunyt Stewart Stern, a Haragban a világgal, A csúnya amerikai és a Rachel, Rachel kétszeres Oscar-jelölt, Emmy-díjas forgatókönyvírója.
Első websorozatát tervezi Baz Luhrmann, a Moulin Rouge! és A nagy Gatsby rendezője, 13 részes filmet készít a Netflix internetes tartalomszolgáltató számára a '70-es évek New York-i zenei világáról.
Távozik posztjáról, de saját produkciós céget kap a vállalatcsoporton belül Amy Pascal, Az interjú című botrányfilmet gyártó Sony Pictures Entertainment (SPE) filmgyártásért felelős társelnöke.
Az Oscar-jelölt brit életrajzi film, A mindenség elmélete írói és produkciós stábja újra összeáll. Winston Churchill második világháborús győzelmeiről és küzdelmeiről készítenek nagyszabású filmdrámát.