Megérkezett a mozikba a Richelle Mead amerikai írónő bestselleréből készült Vámpírakadémia. A film két lány története, akiket egy ősi hagyomány fűz össze.
Megérkezett a mozikba a Richelle Mead amerikai írónő bestselleréből készült Vámpírakadémia. A film két lány története, akiket egy ősi hagyomány fűz össze.
Vádat emelt egy tajvani ügyészség Niu Csen-cör ismert tajvani filmrendező és Cao Csü kínai operatőr ellen, mert illegálisan jutottak be egy tajvani haditengerészeti bázisra tavaly nyáron.
Április végén mutatják be Észak-Amerikában és Franciaországban a közelmúltban autóbalesetben elhunyt Paul Walker egyik utolsó munkáját, a Brick Mansions című filmet.
Fellélegezhetnek a hagyományos mozi hívei Budán: lekerülhet a lakat a mintegy százéves moziról. A Budavári Önkormányzat 2014-ben ötmillió forinttal támogatja az első kerületi intézmény működtetését.
Vezető német kritikusok szerint minden idők egyik legjobb fesztiválindító filmje Wes Anderson A Grand Budapest Hotel című munkája, amelynek világpremierjével megnyílt a 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinale.
Az Oscar-díjas színész 83 évesen, néhány nappal ezelőtt hunyt el csupán. Özvegye, a 35 éves Iva Mihanovic egy facebook üzenetben írt gyászáról.
Wes Anderson amerikai rendező The Grand Budapest Hotel című alkotásával elkezdődött csütörtök este a 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja.
82 éve született a francia új hullám egyik emblematikus figurája, Francios Truffaut. Zsenijének nem szabott gátat se a gyerekkori sanyarú sors, a nevelőintézeti évek, se az, hogy akadémikus szinten soha nem tanult filmezést.
A színész ügyvédje „bizarrnak” tartja, hogy egy forgatókönyvíró plágiummal vádolja a Mission: Impossible negyedik részének produkciós cégeit, és egymilliárd dolláros kártérítést követel - írta csütörtökön a BBC News.
A Harry Potter-filmek bájos és okos Hermionéja egészen új szerepben próbálja ki magát: Alejandro Amenábar hátborzongató thrillerében tűnik fel hamarosan. A produkció 2015-ben kerül moziba.
A vasárnap holtan talált Oscar-díjas amerikai színész mobilszámát megtalálták a rendőrök a halálesettel kapcsolatban kedden letartóztatott négy ember egyikénél - erősítették meg rendőrségi források a The New York Postnak.
Az 1996-os atlantai olimpia hős biztonsági őréről készít filmet Leonardo DiCaprio, aki A Wall Street farkasa után ebben a produkcióban is együtt szerepel majd Jonah Hill-lel.