A szerdai premier napján pontosan 60,6 millió dolláros (12 milliárd forint) rekordbevétellel indított az amerikai mozikban a Transformers: A bukottak bosszúja című film a Paramount stúdió adatai szerint.
A szerdai premier napján pontosan 60,6 millió dolláros (12 milliárd forint) rekordbevétellel indított az amerikai mozikban a Transformers: A bukottak bosszúja című film a Paramount stúdió adatai szerint.
Tárgyalásokat folytat a Facebook közösségi portál sikerének megfilmesítéséről David Fincher. Az idén 10 Oscar-díjra, közöttük a rendezőnek járó szobrocskára jelölt Benjamin Button különös élete című alkotás, valamint több nagy sikerű film, a Hetedik, a Harcosok klubja és A Zodiákus rendezője a Columbia Pictures filmstúdióval folytat előrehaladott tárgyalásokat.
Cáfolta az új-zélandi rendőrség azokat a pletykákat, melyek szerint filmforgatás közben történt balesetben meghalt Jeff Goldblum: a színész nincs is a szigetországban. A Jurassic Park sztárját már egy sorban emlegették Farah Fawcettel és Michael Jacksonnal, akik csütörtökön vesztették életüket.
Szex-szimbólum és tv-sztár volt az 1970-es években, majd legalább ekkora visszhangja volt Ryan O'Nealhez fűződő csaknem három évtizedes románcának. Előbb azért harcolt, hogy komolyan vegyék mint színésznőt, élete utolsó éveiben pedig a rákkal vívott küzdelmét tette közüggyé. Farrah Fawcett így, vagy úgy, de mindenképpen nyomot hagy a szórakoztatóiparon.
Patrik Lancaric szlovák elsőfilmes rendező Meeting the enemy (Szemtől szembe) című nagyjátékfilmje nyerte a visegrádi együttműködésben résztvevő négy ország (V4) filmfesztiváljának Arany Katicabogár-díját, és az ezzel járó ezer eurót; a díjátadás pénteken lesz a budapesti Örökmozgó moziban.
Szeged néhány napra Londonná változik a nyár végén; a dél-alföldi városban forgatják Koltai Róbert legújabb filmjének nagy részét, az angol fővárosban játszódó helyszíneket is. A Magic Boys című vígjátékot Koltai Róbert rendező mellett fia, P. Koltai Gábor mint producer jegyzi.
Ezentúl este sem lehet zabolátlanul káromkodni a BBC műsoraiban, és a szexet is csak módjával méri majd a világ első számú közszolgálati médiacsoportja, miután a közönség komoly nemtetszését fejezte ki a több mint nyolcvanéves intézmény "erkölcsi züllése" miatt.
A Transformers: A bukottak bosszúja hosszabb, zajosabb, látványosabb, mint az első rész: lenyűgöző effektek, szexi pucsítások és kéjes, gonosz űrlények 157 percben, egyszóval nagyon metál.
Három éves, sok szenvedéssel járó rákbetegség után 62 éves korában csütörtökön meghalt Farrah Fawcett amerikai színésznő.
Az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia tervei szerint jövő évtől 5-ről 10-re bővül a legjobb filmnek járó Oscar-díjért versengő művek listája, ami feltehetően növeli majd az esélyét a közönségkedvenceknek, a dokumentumfilmeknek, az animációs és az idegen nyelvű alkotásoknak.
Bezárhat három budapesti artmozi, köztük a Bem is, miután a Budapest Film pályázatot írt ki ingatlanaik értékesítésére. A cég igazgatója szerint a filmszínházak veszteségesek, adósságot halmoztak fel és a fővárosi artmozi-hálózat perifériájára szorultak. A Bem mozi üzemeltetői aláírásgyűjtésbe kezdtek a bezárás ellen tiltakozva, és csütörtöktől búcsú vetítéssorozatra várják a közönséget.
Új kópiával került Franciaországban a mozikba Ettore Scola olasz rendező remekműve, az Egy különleges nap (1977), amelyben két szerencsétlen sorsú ember - Sophia Loren és Marcello Mastroianni - találkozik 1938 májusában azon a napon, amelyet Mussolini és Hitler római találkozója tett híressé.