Hosszan tartó, álló tapssal jutalmazta a pénteki díszbemutatón Nemes Jeles László Saul fia című filmjét a 68. cannes-i filmfesztivál közönsége.
Hosszan tartó, álló tapssal jutalmazta a pénteki díszbemutatón Nemes Jeles László Saul fia című filmjét a 68. cannes-i filmfesztivál közönsége.
Előzetes érkezett az Oscar-díjas színész, Robert De Niro főszereplésével készülő vígjátékhoz, amely egy sokat látott úriember új munkahelyi kalandjairól szól.
Csütörtökön Cannes-ban levetítették az újságíróknak Nemes Jeles László filmjét, a versenyprogramban is induló Saul fiát. A filmet megtapsolták, de utána nem bírtak nyilatkozni.
A népszerű karakterek hangját kölcsönző Harry Shearer 26 év után hagyja ott A Simpson családot – egyes híresztelésekkel ellentétben ez nem jelenti a sorozat végét.
A chilei filmes, Pablo Larraín életrajzi filmet rendez Jackie Kennedy helytállásáról a J. F. Kennedy meggyilkolása utáni időszakban. Natalie Portman játssza a politikus feleségét.
A Simpson család című népszerű animációs sorozat alkotói ugyan sohasem árulták el, hol is található Springfield, a fiktív amerikai település azonban szerdától a Universal Stúdió egyik látványosságaként látogatható.
Reese Witherspoon olyan szépet játszott legutóbb a Vadonban, hogy szinte sajnálom ezért a filmért. De ennél Sofía Vergara is sokkal többet tud. És nem csak mutatni!
Minden bizonnyal rajongók milliói várták már, és úgy tűnik, elérkezett az idő, Sarah Jessica Parker ugyanis Twitterén voltaképpen megerősítette, hogy úton van a Szex és New York harmadik része.
Kilencvennégy éves korában elhunyt Elizabeth Wilson, Tony-díjas színésznő, akit többek között láthattunk a Diploma előtt, a Kilenctől ötig, az Addams Family és a Csak egy lövés című filmekben.
Jövő héten debütál idehaza a Tom Hardy karrierjének eddigi legnagyobb filmje, a Mad Max: A harag útja. A színész a film promóciós körútja során egy interjúban vallott korábbi drogfüggőségéről beszélt. Hardy 2003 óta tiszta.
Az Elrabolva sztárja a tárgyalások utolsó fázisába ért az A Willing Patriot című akciófilm főszerepe kapcsán, melyben egy CIA-ügynököt alakít majd, aki megpróbálja lekapcsolni egy terrorista csoport vezetőjét, aki az USA elleni merényletre készül.
Női és polgári szabadságjogokat védő szervezetek sürgetnek vizsgálatot szövetségi és kaliforniai polgárjogi hivataloknál a női filmrendezők hollywoodi diszkriminációja miatt.