Hatvanéves korában, vasárnap este a torontói Kensington Hospice-ban elhunyt Alberta Watson kanadai színésznő, akit főleg tévés szerepeiről ismert a közönség.
Hatvanéves korában, vasárnap este a torontói Kensington Hospice-ban elhunyt Alberta Watson kanadai színésznő, akit főleg tévés szerepeiről ismert a közönség.
Az egész világ túllépett már a Kim Dzsong Un elleni merényletről szóló szatíra, Az interjú körüli herce-hurcán, Phenjanban azonban nehezen felejtenek.
34 nemzet 52 alkotása 5 helyszínen – ezt kínálja a 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál, melynek repertoárját már az új programigazgató, Allan Sorensen válogatta. A vetítések mellett idén is kiosztják a Hullámtödők díjat, melyért 8 film száll versenybe.
Megállapodásra jutott a Marvellel Joe Russo és Anthony Russo, melynek értelmében a rendezőpáros veszi át Joss Whedontól az Avengers: Infinity War és az Avengers: Infinity War - Part II direktori teendőit.
Az Oscar-díjas amerikai színésznő megerősítette, hogy az X-Men: Apokalipszis lesz az franchise utolsó filmje, melyben Mystique karakterét alakítja.
Magas korhatár besorolást kapott a Mad Max - A harag útja. Az indoklás szerint a film erőszakos és felkavaró jeleneteket tartalmaz, azonban az MPAA közleménye nem tért ki a durva nyelvezetre.
Meglehetősen szokatlan módon tér vissza mozivászonra William Shakespeare klasszikusa, a Rómeó és Júlia. A beharangozott produkció Zack Snyder filmje, a 300 stílusát veszi majd alapul.
Laura Poitras amerikai rendező Oscar-díjas dokumentumfilmje, a Citizenfour a szeptember 11. utáni Amerikát bemutató trilógia befejező része.
Keanu Reeves és Jim Carrey egy filmben fognak játszani. A két színész egyaránt aláírt a misztikus produkcióra, amelyben már rajtuk kívül is nem egy komoly hollywoodi név fog szerepelni.
Először lép színpadra lányával, Finty Williamsszel Judi Dench brit színésznő, a színdarabot, amely a szavazásról szól, a nagy-britanniai választások napján is előadják.
Tankkal vitték pénteken a BBC londoni székházához azt az egymillió ember által aláírt petíciót, amelyben Jeremy Clarksonnak, a Top Gear autósműsor felfüggesztett műsorvezetőjének az azonnali visszahelyezését követelik.
Elnyerte az AMC tetszését a The Walking Dead világában játszódó spin off széria pilotja, így a televíziós hálózat rögtön két évadot rendelt a sorozatból, mely akárcsak a tengerentúlon, nálunk is nyáron debütálhat a televíziók képernyőin.