Három koncertet hallgathatunk végig egyetlen este alatt április 12-én a Fonó Budai Zeneházban: a Balázs Elemér Group mellett a Romengo együttes és Szokolay Dongó Balázs is színpadra lép.
Három koncertet hallgathatunk végig egyetlen este alatt április 12-én a Fonó Budai Zeneházban: a Balázs Elemér Group mellett a Romengo együttes és Szokolay Dongó Balázs is színpadra lép.
Április 12-én, a Fonó Budai Zeneházban tartja első szólólemezének bemutatkozó koncertjét az ismert népzenész, Szokolay Dongó Balázs.
Ebből az alkalomból a családi zenekar egy sokszínű lemezt készített, amelyen 10 dal hallható 10 vendégművész-barát közreműködésével.
Amit szívedbe rejtesz címmel készítette el tizedik lemezét a Csík zenekar. A népzenei együttes április 23-án a Művészetek Palotájában mutatja be friss anyagát.
Egyedülálló színfoltot képvisel a magyarországi népzenei lemezek között a Parapács zenekar Bëbocsátlak című albuma. A lemezbemutató koncertet a Hagyományok Házában tartják április 24-én.
Új bemutatóval jelentkezik a Honvéd Táncszínház a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében: a Napszédítő/Páva-variációk című produkciót március 24-én láthatják az érdeklődők a Thália Színházban.
Szombaton lezajlott a népi tehetségkutató, a Fölszállott a páva harmadik elődöntője. Az este folyamán újabb hat versenyző jutott tovább a középdöntőbe.
Kacsó Hanga Borbála énekes, Németh Antal szólótáncos, a Nógrád Táncegyüttes és a Tokos Zenekar jutott tovább pontozással, vigaszágon a Nyírség Táncegyüttes és Kurdi Gábor mehet a népi tehetségkutató középdöntőibe.
Kobzos Kiss Tamás zenész-zenepedagógussal frissen átvett Kossuth-díjáról, az Óbudai Népzenei Iskoláról, a népzene oktatásáról és jövőjéről beszélgettünk.
Az Országos Táncháztalálkozót és Kirakodóvásárt március 29. és 30. közt rendezik meg a Papp László Budapest Sportarénában. Idén egy kiemelkedő népzenésznek osztják ki a Táncház Díjat.
Szombaton Varga Veronika énekes, Salamon Soma furulyás, Hajdara Tamás-Herczeg Hajnalka Anikó táncospár, illetve az Alba Regia Táncegyüttes és a Bekecs Néptáncegyüttes jutott tovább pontozással a középdöntőbe.
Négy kategóriában 48 produkció mérheti össze tudását. A népzenei és néptáncos tehetségkutatót a Duna csatorna élőben közvetíti.