Sok szeretettel várnak mindenkit Gyulára augusztus 20. és 22. között, a 16. alkalommal megrendezésre kerülő Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválra. A programok között szerepelnek folkestek, kiállítások, gyermekprogramok és zenekari bemutatók.
Sok szeretettel várnak mindenkit Gyulára augusztus 20. és 22. között, a 16. alkalommal megrendezésre kerülő Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválra. A programok között szerepelnek folkestek, kiállítások, gyermekprogramok és zenekari bemutatók.
A Mesterségek Ünnepe, az élő népművészet fóruma, immáron huszonnegyedik alkalommal kerül megrendezésre.
Stoppolni szeretünk. Gyors, olcsó, és még jófej emberekkel is meg lehet ismerkedni. A telekocsi hasonló elveken működik, és ha a Művészetek Völgyében ezt teszitek, még az árvízkárosultakon is segítetek.
Kapolcs úgy ahogy még nem volt: online közvetítések, interjúk, beszámolók a fesztiválról – a KultúrParton 10 napig most sok minden a Művészetek Völgyéről fog szólni. Még le is költözünk a helyszínre.
Hét Balaton-felvidéki településen összesen ezerhatszáz programot rendeznek, háromezren lépnek fel a Művészetek Völgye jubileumi, 20. rendezvény-sorozatán július 23. és augusztus 1. között.
Lehetetlennek tűnő feladatra vállalkozik a Bánkitó Fesztivál szervező csapata. Olyan négynapos (augusztus 5-8), zenés közösségi fesztiválra hívják a gondolkodó és felelősséget vállalni képes embereket, amely minden ízében a mai magyar társadalom akut kérdéseire keresi a válaszokat.
Kedd délelőtt 11-órakor Márta István bejelentette: most már biztos, hogy lesz Kapolcs.
A szentendrei koncert közvetett ötletgazdája a tízszeres Grammy-díjas zenei zseni:Bobby McFerrin, aki ismét Magyarországra látogat és Szvorák Katalinnal duetteket fog énekelni.
A nagy csapadékmennyiség miatt egyszer már elhalasztották az idei versenyeket, de mivel nem javult a helyzet, a szervezők úgy döntöttek: a lovasnapok idei programjait nem tartják meg.
Június 24.-e nem csak az IKEA rajongók kedvenc ünnepe (ekkor kezdődik a nagy nyári leárazás), hanem a férjre váró hajadonoké is.
A világon a legtöbben táncolták egyszerre a csárdást Baján, a Szentháromság téren szombaton este
Egyesek szerint idegesítő, mások szerint szenzációs találmány a dél-afrikai foci VB népi hangszere és új kabalája, a vuvuzela.