Május 5-én újra megrendezésre kerül a Nyitott Ház a Pesti Vigadóban. A fesztivál jellegű rendezvényen éjszakába nyúlóan várják ingyenes programokkal a látogatókat.
Május 5-én újra megrendezésre kerül a Nyitott Ház a Pesti Vigadóban. A fesztivál jellegű rendezvényen éjszakába nyúlóan várják ingyenes programokkal a látogatókat.
A Hagyományok Háza kiemelt figyelmet fordít a következő generáció nevelésére. A Budai Vigadó felújítása alatt az Apor Péter utcai épületben is változatos programok várják a gyermekeket.
Kiemelten fontos társadalmi munkát végez a Várva Várt Alapítvány, mely a krízishelyzetben lévő kismamák megsegítését tűzte ki célul. Az alapítványról a kuratórium elnöke, Lukács József mesélt.
Izgalmas próbatétel várja a varázsvilágba látogatókat.
Magyarországon elsőként látható színpadi előadásként Bartos Erika nagy sikerű Bogyó és Babóca című mesesorozata. Az ősbemutatóra március 24-én a Kolibri Fészekben kerül sor.
Kifejezetten gyerekeknek szóló koncerttel várja az érdeklődőket március 24-én a Concerto Budapest, ahol a játékon túl a közönség közelebb kerülhet a komolyzene világához is.
A Hagyományok Háza Figurás-bérlet előadásain a négy nagy tájegység zenés, táncos hagyományait mutatják be. A sorozat érdekessége, hogy a színpadon és a nézőtéren egyaránt gyermekek foglalnak helyet.
Barátságos mesetérré alakul a Kolibri Színház előcsarnoka az új cscsemőszínházi előadás, a Hengergő alkalmából: Török Ágnes és Szívós Károly új előadására a legkisebbeket várják.
A Hagyományok Háza iskolai tananyagra épülő programjain a gyermekek megismerik a fontos ünnepekhez kapcsolódó szokásainkat.
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a Kolibri Színház – a csecsemőktől a kamaszokig a felnőtteken át, mindenki talál magának izgalmas programot a január 21-29. között megrendezett programsorozaton.
Január 21-29. között 25. szülinapját tartja a Kolibri Színház, az eseménysorozaton minden korosztály megtalálja a neki megfelelő programot, és még a kulisszák mögé is be lehet pillantani!
Különleges izraeli gyermekelőadással várják a családokat december 17-én a Hatszín Teátrumba, ahol többek között arra is fény derül, hogy Miért sír a hal?