A Kecskemétfilm és a Studio Baestarts animációi, valamint Mendrei Miklós, a MOME hallgatójának vizsgafilmje is versenyez az animáció első számú nemzetközi seregszemléjének számító Annecy.
A Kecskemétfilm és a Studio Baestarts animációi, valamint Mendrei Miklós, a MOME hallgatójának vizsgafilmje is versenyez az animáció első számú nemzetközi seregszemléjének számító Annecy.
Két egymást követő hét végén az észak-amerikai boxofficelista élén végzett a Fel! című 3D-s animációs családi film, ezzel idén az első produkció lett, amely duplázni tudott a bevételi csúcson.
Június első hétvégéjén már pazar bemelegítő programokkal lehet készülni a vakációra a T-Home Gyerek Szigeten. Lesz zene-bona, vígasság, kézműveskedés, Bohóctanya, drámajáték, utcaszínház, sportprogramok, véradás és Víz Sziget.
Hatodik alkalommal rendezik meg a Református Zenei Fesztivált Budapesten: Ferencvárosban, a Ráday és a Kinizsi utca által határolt részen, a "Kultuccában". Péntektől vasárnapig, a könyvhéttel egyidőben.
Május utolsó vasárnapja hagyományosan a gyereknap. Jönnek az ugrálóvárak, a gólyalábasok, a lufifújó bohócok, a kevésbé szerencsések aszfaltrajzoló versenyben vesznek részt, immár 60 éve, töretlenül.
Hagyományos pünkösdölésre várják a látogatókat június 1-jén, pünkösdhétfőn az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba. Az ünnepi készülődés azonban már szombaton elkezdődik.
Második alkalommal rendezik meg a Laskafesztivált és tócsnipartit a Nógrád megyei Kazár községben szombaton és vasárnap – adta hírül a polgármester.
Vircsaft elnevezéssel egész napos utcafesztivált szervez május 31-én a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány, hogy a magyar közönség megismerhesse a zsidó zenét, a színházat, a képző- és iparművészetet.
18 sérültje lett Nagy-Britanniában az idei gloucestershire-i sajtgurítási viadalnak - a sajtokat nem számítva. A "veszteség" jónak minősül, mármint alacsonynak.
A világhírű képregényalak, Tintin rajzolójának, Hergének szentelt múzeum nyílt hétfőn a belgiumi Louvain-la-Neuve városában.
Május 29. és június 1. között idén már negyedik alkalommal kerül megrendezésre Magyar Mezőgazdasági Múzeumban a népszerű Kaland-Vár, ahol a kiállított játékok megcsodálásán túl a gyerekek ki is próbálhatják őket.
A Szegedi Vadaspark huszadik születésnapját ünnepli vasárnaptól; az esemény kapcsán egyhetes, "állati fieszta" kezdődött azzal, hogy átadták a legújabb lakók, a szibériai tigrisek kifutóját.