Rejtő Jenő a legismertebb név azon a listán, amelyre azok a magyar szerzők kerültek, akiknek műveire január 1-jével lejárt a szerzői jog, vagyis közkinccsé váltak.
Rejtő Jenő a legismertebb név azon a listán, amelyre azok a magyar szerzők kerültek, akiknek műveire január 1-jével lejárt a szerzői jog, vagyis közkinccsé váltak.
J. D. Salinger amerikai prózaíró, aki leginkább 1951-es Zabhegyező című regényéről és visszahúzódó természetéről volt ismert 1919. január 1-jén született, és 2010-ben hunyt el.
Késeinek mondható a 75 éves Báger Gusztáv közgazdász költői pályakezdése: 58 évesen publikálta első verseskötetét Örök párbeszéd címmel, azóta viszont már 15 kötete jelent meg, a legutóbbi a napokban.
Januárban újabb kurzus indul a Magyar Írószövetség öt éve alapított Íróiskolájában, amelynek hallgatói fejleszthetik íráskészségüket, emellett sokszínű képet kaphatnak a 20. és 21. századi magyar irodalomról is.
Krasznahorkai László hatvanadik születésnapjára megjelent a Háború és háború első teljes kiadása, benne a Megjött Ézsaiás című levéllel. A könyvbemutatót január 8-án tartják az Írók Boltjában.
Az irodalmi Nobel-díjról döntő intézmény Sara Danius-t, az 51 éves esztétika professzort választotta meg a 2012-ben elhuny Knut Ahnlund helyére - Sara a hét végén vált a testület tagjává.
Balaskó Ákos költő kapta idén a kitüntetést. Balaskó mellett Horváth Lili prózaíró és Fekete Ádám költő volt esélyes az elismerésre.
A Kossuth-díjas magyar író, elbeszélő, meseíró, gyerekek ezreinek kedvence 2006. december 22-én, 70 éves korában vesztette életét.
Még szinte meg sem jelent a rejtélyes szerző új és első regénye, máris vitákat generált kijelentéseivel. Vajon tényleg halott a posztmodern? Centauri interjú.
A magyar író kapta az európai irodalom jeles alakjait kitüntető Würth-díjat. A kétévente odaítélt elismerést Nádas Péter 2014 tavaszán Stuttgartban veheti majd át.
Hatvanhét éves korában elhunyt Paul Torday, akiknek első regénye, a Lazacfogás Jemenben világsiker lett. A brit írót northumberlandi otthonában szerdán érte a halál - jelentette be kiadója.
Darvay Nagy Adrienne színháztörténész legújabb könyvét mutatták be szerdán Temesváron. A könyv Demeter András erdélyi színészről és volt színházigazgatóról szól.