Az egyéni hangot, a bátorságot és a művészi önmeghatározás képességét, illetve igényét bemutató darabokat vonultat fel a Jurányi Inkubátorház március második felében induló, Svung című táncsorozata.
Az egyéni hangot, a bátorságot és a művészi önmeghatározás képességét, illetve igényét bemutató darabokat vonultat fel a Jurányi Inkubátorház március második felében induló, Svung című táncsorozata.
Két előadással látogat januárban Budapestre a kaposvári Csiky Gergely Színház: a Cigánytábor az égbe megy című zenés balladát a Nemzeti Színházban, a 111 című kortárs lengyel drámát a Jurányi Inkubátorházban adják elő.
A kortárs lengyel dráma egyik legismertebb alakja január 13-án érkezik a Jurányi Inkubátorházba, ahol a kaposvári Csiky Gergely Színház a szerző 111 című drámáját játssza.
November 24-én és november 25-én 20 órakor az Aulea Alkotóműhely szervezésében kerül bemutatásra Juhász Kata és Kulcsár Noémi közös estje a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban.
Művház címmel készítették el színházi sitcomjukat a Gondnokság alkotói, akik október 25-én, a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubárotházban tartják bemutatójukat.
Improvizációs előadásokkal, színházi sitcommmal és a Dumaszínházzal várja a közönséget a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, amely október 29-én ünnepli első születésnapját.
Az online kulturális szerkesztőségek idén először rendezik meg éjszakába nyúló, közös programjukat a Kortárs Online szervezésében szeptember 28-án, 14 órától a Jurányiban.
Augusztus 1-jén a Jurányiban mutatja be az AlkalMáté Trupp legújabb előadását Száraz Dénesről, aki azonban nem látható a produkcióban.
Hét éve zajlik Máté Gábor legendás színész osztályának sorozata, amelyben minden alkalommal bemutatnak maguk közül valakit. Kovács Patrícia már túl van a nehezén, idén Száraz Dénesen a sor.
Az AlkalMáté Trupp előadásaiban egy legendás osztály tagjait veszik évről évre nagyító alá. A sorozat Járó Zsuzsával indult hét évvel ezelőtt, és idén augusztusban Száraz Dénessel folytatódik.
Az AlkalMáté Trupp, Máté Gábor első Színművészeti Egyetemen végzett osztályának alkalmi társulata minden évben egyik osztálytársuk életéből csinál színházi előadást.
TITÁNium Színházi Szemle címmel 4 napos tehetségkutató mustrát tart A FÜGE 2013. május 26. és 29. között a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban.