Az Empire State Building egy azon helyek közül, amit minden valamire való turista megnéz.
Az Empire State Building egy azon helyek közül, amit minden valamire való turista megnéz.
A kulturális javak visszaszolgáltatásával foglalkozó szerb-horvát államközi testület kétnapos újvidéki ülésezésének eredményeként Szerbia számos olyan kulturális kincset szolgáltat vissza Horvátországnak, amely ez utóbbi ország területéről tűnt el a délszláv háború folyamán.
Pénteken nyílt meg a KREA Kortárs Művészeti Iskola végzős hallgatóinak kiállítása, aminek a Gozsdu udvar pincehelyisége ad otthont.
Először hagyja el a Vatikáni Múzeumot Raffaello Folignói Madonna című alkotása, amely a reneszánsz mester egy másik munkájával, a Sixtusi Madonna című festményével együtt Németországba utazik.
Százezer darab egydolláros bankó borítja a New York-i Guggenheim Múzeum falait: a német Hans-Peter Feldmann tavalyi százezer dolláros művészeti díját "forgatja vissza" a kortárs művészetbe.
Óriásfotókból nyílt kiállítással emlékeznek Berlin több pontján a "szégyen falára", az ötven éve épült berlini falra, amely a hidegháború idején kettéválasztotta a várost.
Közel 12 millió dolláros (2,21 milliárd forintnak megfelelő) összbevétellel zárult a Christie's nagy érdeklődéssel kísért New York-i ékszerárverése, amelyet egy több mint 46 karátos gyémánt koronázott meg.
Ezrek zarándokolnak a hatalmas testhez
Rekonstruálták azt a bunkert, melyet Horthy számára építettek a II. világháború alatt a Gödöllői Királyi Kastély alatt. Az új tárlat a közelgő Múzeumok Éjszakája alakalmából nyitja meg kapuit.
Június 15-én este következik be az idei év egyetlen, hazánkból is megfigyelhető holdfogyatkozása a holdpálya felszálló része közelében.
Az elmúlt évtizedek közmédia-történetét felidéző, számos technikatörténeti érdekességet összeggyűjtő Rádió- és Televíziótörténeti Múzeum nyílik Budapesten, a Magyar Rádió Pollack Mihály téri székházában. Az egyedülálló gyűjtemény a Múzeumok éjszakáján, június 24-én nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.