Az Amerika költészete című képén már utal 2010-re
Az Amerika költészete című képén már utal 2010-re
Szomorú tény: a pécsi világörökségi terület szépen összekötött és lefedett épületegyüttese legalább nyolc-tíz helyen beázik.
A fényképek néhány napja kerültek elő a föld alól, egy dunsztosüvegből az Együd Árpád Művelődési Ház bontási-építési munkái során.
A két halálos áldozatot követelő, romák elleni támadásról elhíresült Tatárszentgyörgy lakói, illetve az elhunyt apa és fia hozzátartozói sem szeretnék, ha emlékművet állítanának fel a településen, másfajta segítségre azonban nagy szükség lenne - összegezte a Roma Polgárjogi Alapítvány elnökével, illetve a mű alkotójával folytatott megbeszélésen elhangzottakat a község polgármestere.
Közös szabadtéri programok és koncertek pezsdítik fel Debrecen belvárosában a Déri Múzeum, a Református Kollégium múzeuma és a Modem - Modern és Kortárs Művészeti Központ alkotta "múzeumi háromszöget" a szombati Múzeumok éjszakáján.
Ittas vezetésért tartóztatták le Thomas Kinkade-t, akit a világ a karácsonyi képeslapjairól ismer.
Egy négytonnás sziklatömböt szállítanak Kínából az ausztriai Dachstein hegy tetejére.
Építészeti ihletésű kirakati installációkat terveztek a vezető divatmárkák számára Londonban
Az olaj és a vászon is felelős az túlsúlyért.
Sikeres volt a Magyar Nemzeti Múzeum épületére és a Múzeumkert fejlesztésére kiírt tervpályázat, amelyen a Mányi István Építész Stúdió nyerte a 6 millió forinttal járó első díjat.
A New York-i múzeum az új generáció művészeit keresi a világhálón