Világcsúcsnak számító, 112 milliárd forintnak megfelelő bevétellel zárult a tavaly elhunyt francia divattervező, Yves Saint Laurent hagyatékából rendezett párizsi árverés.
Világcsúcsnak számító, 112 milliárd forintnak megfelelő bevétellel zárult a tavaly elhunyt francia divattervező, Yves Saint Laurent hagyatékából rendezett párizsi árverés.
Elfeledett gótikus freskót talált a plébános a szlovákiai Felsőköröskény (Horné Krskany) templomának falán a penészréteg alatt. A Nyitrához tartozó település Szűz Mária születésének szentelt templomát a XIII–XIV. században építették, és akkor kerülhettek a falakra az utolsó vacsorát, valamint a Nyitra-Zobori kolostort ábrázoló festmények is.
Összeköttetések címmel Arató Andrásnak a világ különböző városainak hídjairól készített fotóit állítja ki csütörtökön Budapesten a Balassi Intézet. Arató András tervezőmérnök és üzletember, emellett szenvedélyes fotós és utazó. 2001-ben volt az első kiállítása, azóta ez a mostani, az Összeköttetések című a huszadik.
Még mindig bőséges forrás az a művészvagyon, amelyet a Művészeti Alap halmozott fel az 1960-as évektől az 1980-as évekig az akkori kortárs művészek munkáiból. A jogutód Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány megbízásából a Képcsarnok 2006-tól aukciókon értékesíti az alkotásokat; ilyen árverést tartanak március 7-én.
Ókori kvarcitszobrot találtak a homok alatt a gízai fennsíkon. Az alkotásra a legkisebb gízai piramis mellett bukkantak. Utóbbi a IV. dinasztia uralkodójának, Mükerinosz (Menkauré) fáraónak szolgált végső nyughelyül, aki Kr. e. 2532 és 2503 között irányította a Nílus-menti birodalmat.
John Baldessari mellett Yoko Ono is életműdíjat kap idén a Velencei Biennálén. Az Arany Oroszlánt mindketten azért vehetik át, mert „forradalmasították a művészet nyelvét”.
Az A38 Hajó plakátjainak tervezőjeként is ismert Tóth Andrejnek ezúttal legújabb, szicíliai élményeit megörökítő Dolce Vita Bed & Breakfast című festménysorozata látható kedd este 20 órától a K. Petrys Galériában.
Egy legális fémfelvásárló telepen előkerült gróf Teleki Pál szobra, amit két éve keresnek Gödöllőn. A szobor hat évig állt a helyén békésen, két évet a telepen, ugyanúgy.
Ruhák, szobrok, ékszerek, installációk és festmények szerepelnek az Áll a bál! címmel meghirdetett pályázat kiválasztott alkotásai között; a szombattól egy héten keresztül látogatható tárlat 53 fiatal alkotó munkáit vonultatja fel a Kazinczy utcai AKKU-ban Budapesten.
Badacsonytomaj tiltakozó levelet írt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak, mert az a Badacsony hegyre tervezett kilátó megépítésére elnyert uniós támogatás odaítélése után, az építkezés megkezdése előtt kezdeményezte a hegytető fokozottan védett régészeti lelőhellyé nyilvánítását - modta Sall Csaba, Badacsonytomaj alpolgármestere.
A Szegedi Tudományegyetem innovatív beruházásaként 160 millió forintból épül fel az a „Csodák tára”, amely 2010 végétől több mint 1000 nm2-en kiállításokkal, rendhagyó természetismeret órákkal, interaktív bemutatókkal és kipróbálható kísérletekkel várja majd a természettudomány iránt érdeklődőket. Az Interaktív Természetismereti Tudástár többek között a természettudományos oktatás jelenlegi problémáira is megoldást jelenthet, és a tudományok népszerűsítésére is alkalmas lehet hosszú távon.
Az enyhülés jegyében Kína műtárgyakat küld Tajvannak egy közös kiállításhoz. A dolog nem nagy dolog, de ha kicsit is ismerjük a történelmet, akkor megsüvegelendő, hogy egyáltalán ismerik egymás telefonszámát.