Vera Muhina Munkás és kolhozparasztnő című ismert szobra több mint öt év után idén valóban visszakerül korábbi helyére - ígérik a moszkvai önkormányzat illetékesei.
Vera Muhina Munkás és kolhozparasztnő című ismert szobra több mint öt év után idén valóban visszakerül korábbi helyére - ígérik a moszkvai önkormányzat illetékesei.
Az elkövetkező két év legnépszerűbb árnyalatait a Nemzetközi Színbizottság (Intercolor) tagországainak szakemberei tervezik meg, amely aztán a világdivat számára iránymutatóul szolgál - derül ki az egyik szakmai magazin cikkéből. A Nemzetközi Színbizottságnak Magyarország is tagja.
Megkezdődhet idén a szigetvári Zrínyi-vár felújítása, melynek két bástyáját tavaly nyáron életveszélyessé nyilvánították és körbekerítették - közölte a város polgármestere.
"A fénytan és a kémia valamennyi tudományos elméletét megzavarja, és ha beválik, forradalmasítja a rajzművészetet" - írták a francia lapok azután, hogy a francia akadémia ülésén bemutatták Louis Daguerre találmányát, a "fénnyel rajzolt képet." A nagy eseményre százhetven éve, 1839. január 7-én került sor, ezt a napot tekintik a fényképezés születésnapjának.
Az idén is több száz képet várnak a magántulajdonban lévő kaposvári Szín-Folt Galéria által szervezett egyedülálló miniatűr-kiállításra, amelyet először 1996-ban rendeztek meg, s azóta nem csökkent az érdeklődés sem a résztvevők, sem a nézők részéről.
Különleges biztonsági intézkedések mellett hétfőn megérkezett Pécsre Tiziano Madonnája, amely január 7. és február 6. között lesz látható a Művészetek és Irodalom Házában.
Évtizedek óta tudományos viták tárgyát képezi Stonehenge eredeti rendeltetése; egy brit kutató most az ötezer éves kőépítményt ősi "diszkónak" tartja.
Felmentették Észtországban azt a négy személyt, akit korábban azzal vádoltak, hogy két évvel ezelőtt szervezője volt a fővárosban, Tallinnban a szovjet hősi emlékmű áthelyezése miatt kirobbant zavargásoknak.
Az éghajlatváltozás miatt kihalt vagy kihalással veszélyeztetett állatokat mintázó jégszobrokat állítanak fel a főváros néhány forgalmas pontján január 7. és 10. között, hogy felhívják a figyelmet a klímaváltozás elleni küzdelem szükségességére.
A római miniszterelnöki palota, a Montecitorio Királynő termében január 23-ig tekinthető meg egy kis szobor, amelyet az ifjú Michelangelónak tulajdonítanak és amelyet az olasz állam tavaly decemberben vásárolt meg 3,25 millió euróért (812,5 millió forint) Giancarlo Galliano torinói régiségkereskedőtől.
Százötven éves idén a londoni Westminster toronyórája, népszerű nevén a Big Ben. Az évfordulót számos eseménnyel ünneplik Nagy-Britanniában. London egyik leghíresebb szimbólumát, a viktoriánus korszak építészeti és műszaki mesterművét, amelyet 1859. május 31-én avattak fel, Edmund Beckett Denison tervezte. Denison eredetileg ügyvéd volt, de szenvedélyesen érdekelték az órák.
Látogatottsági rekordot könyvelhetett el a madridi Prado Múzeum az óévben a gazdasági válság ellenére.