Az acb Galéria és a LADA project művészei megosztva nyerték el az idén második alkalommal odaítélt Antenna Képzőművészeti Díjat. Az újonnan alapított közönségdíjat Göbölyös Luca kapta Úttörőnyakkendő című alkotásáért.
Az acb Galéria és a LADA project művészei megosztva nyerték el az idén második alkalommal odaítélt Antenna Képzőművészeti Díjat. Az újonnan alapított közönségdíjat Göbölyös Luca kapta Úttörőnyakkendő című alkotásáért.
A formalinban tartósított tehéntől az elefántürülékig a művészet sok meghökkentő ötlettel állt elő eddig is. Miután már azt hittük, semmin sem tudunk meglepődni, német művészek saját tetveikkel rémisztik a közönséget.
Befejeződött a soproni Szent György-templom orgonájának teljes felújítása; Közép-Európa legöregebb, ma is működő hangszerét a szent ünnepéhez kapcsolódóan szentmise keretében ma Paskai László bíboros áldja meg.
A Smithsonian amerikai múzeumi alapítvány gyűjtést indított az első afro-amerikai múzeum felépítésére. A tervek szerint 2015-ben nyílik majd meg az Afro-amerikai Kultúra Nemzeti Múzeuma (National Museum of African American History) Washingtonban.
Éppen negyven évvel ezelőtt nyílt meg a Göcseji Falumúzeum a Zala folyó holtágának partján. Ebből az alkalomból augusztusban ünnepséget szerveznek, és egy kötet is olvasható lesz a skanzenről.
A párizsi polgármesteri hivatal a bírálatok hatására megváltoztatta a német megszállás idején készült színes fotókból álló, erősen bírált kiállításának címét - egy betűvel, méghozzá annak érzékeltetésére, hogy az eredetileg egy náci publikáció számára készült, többségükben jó hangulatú felvételek nem az akkori élet igazi keresztmetszetét adják, hanem csak a megszállók által előnyben részesített epizódokat villant fel.
Bírósági döntés nyomán újabb műtárgyakat kap vissza a Román Nemzeti Szépművészeti Múzeumtól Nicolae Ceausescu egykori kommunista diktátor fia.
Ismeretlen magyar hadiözvegy fotójára bukkantak egy galiciai kis faluban. A Háborús keresőszolgálat és a Magyar Televízió stábja magyar katonasírokat kutatott, mikor megtalálták a képet Kolomea környékén.
2008. május 16-án, pénteken 17 órakor nyílik a Budapest Galéria Kiállítóházában a Magyar retro-plakát kiállítás.
Csaknem nyolcvan ipari objektum műemléki védettségének eltörlését kezdeményezik évente Prágában, hogy üzleti célokra hasznosítsák.
Négyszázhúszezer dollárért (közel 66 millió forintért) kelt el New Yorkban szerdán egy Winston Churchill festette olajfestmény: a néhai brit miniszterelnök alkotása naplementét ábrázol a marokkói hegyekben. Churchill gyakran festett, ha depressziós volt.
Negyedik alkalommal nyílt meg a bécsi Vásárközpontban szerda este a Viennafair, a kortárs nemzetközi képzőművészeti kiállítás és vásár.