Ernst Múzeumban állítják ki az Erasmus-díjas művész munkáját, amit tavaly mutattak be a Velencei Biennálén.
Ernst Múzeumban állítják ki az Erasmus-díjas művész munkáját, amit tavaly mutattak be a Velencei Biennálén.
Összességében 39 ezer elrabolt régészeti tárgyat és 19 ezer más fontos művészeti kincset szerzett vissza az olasz rendőrség az elmúlt évben.
A mai est során számos hang-, videó- dokumentum és felolvasások kíséretében, levetítésre kerülnek a tavaly elhunyt Antal István Juszuf kísérleti filmjei; a meghívott vendég Pauer Gyula.
Összművészeti fesztiválok, görög és frankofón hét, valamint folknapok is várják idén a közönséget Pécsett az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program rendezvényein.
Vizsgatéma lett a pécsi egyetemi lövöldözés a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Művészeti Karán: a hangfelvétel-manipuláció kurzus résztvevői kedden este mutatták be a tavaly novemberi ámokfutás kapcsán készített alkotásaikat. A kurzus segít a hallgatóknak a történtek feldolgozásában is.
A vatikáni Szent Péter-székesegyház építésének egyik jelentős, eddig ismeretlen dokumentuma került elő.
Akár 45 év börtönbüntetést is kiszabhatnak arra a kaliforniai műkereskedőre, aki hamis Picasso képet akart eladni 2 millió dollárért (360 millió forint).
Forgács Péter médiaművész „Col Tempo” – a W.-projekt cimű rendhagyó médiaművészeti installációját több mint 200.000-ren látták az 53. Velencei Biennálé Magyar Pavilonjában. Az Ernst Múzeum termeiben most a szélesebb hazai közönség is megismerkedhet a rangos szakmai fórumokon is méltatott kiállítást, amit január 15-én Nádas Péter nyit majd meg.„COL TEMPO” – A W.-PROJEKT Forgács Péter médiainstallációja
Látogatható: 2010. január 16-ától
Összesen 122, férfi nemi szervet ábrázoló vagy formázó alkotást mutatnak be Utrecht jóhírű egyházművészeti múzeumának kiállításán, ahol a falloszra a hindu és a buddhista kultúrában betöltött szerepére, mint az alkotóerő, az élet és a termékenység isteni jelképére kívánják irányítani az európaiak figyelmét.
Az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt kezdeteitől Pécs kiemelt célja, hogy társtelepüléseket is bevonjon a programokba. A baranyai megyeszékhely a kulturális fővárosi címre pályázott többi várossal is együttműködik 2010-ben. A hivatalos megnyitót holnap tartják, Bajnai Gordon miniszterelnök köszöntő szavai után Páva Zsolt polgármester egy mondattal nyitja meg az EKF-évet.
Németalföldi festők több mint hatvan éve kiállítatlan képei láthatók a madridi Prado múzeumban 2010. április 11-ig. Ugorjunk át Madridba, jó lesz!
Szörnyű statisztika látott ma napvilágot egy napilapban. Egyre kevesebb az olyan tökös ember a téren, aki föl se szisszen, ha levágják a karját.