Jinan Tiao Fekete szén, vékony jég című alkotása nyerte el a legjobb filmnek járó elismerést, a zsűri nagydíjával, egy Ezüst Medvével pedig A Grand Budapest Hotel című amerikai filmet tüntették ki a Berlinalén szombat este.
Jinan Tiao Fekete szén, vékony jég című alkotása nyerte el a legjobb filmnek járó elismerést, a zsűri nagydíjával, egy Ezüst Medvével pedig A Grand Budapest Hotel című amerikai filmet tüntették ki a Berlinalén szombat este.
A kínai holdújév ideje alatti pihenőt kihasználva két orosz fotós titokban megmászta az építés alatt álló, akkor 603 méter magas Sanghaj Tornyot.
Több mint háromezer éves rituális hely maradványaira bukkantak a kínai régészek az északnyugat-kínai Senhszi tartomány területén lévő Lösz-fennsíkon.
A Britain's Got Talent tavalyi győztesét az Attraction látványszínházat lépteti fel sztárvendégeként a kínai központi televízió (CCTV) hagyományos holdújévi gálaműsorában.
Hayao Miyazaki Oscar-díjas japán rajzfilmkészítő mesefigurái által ihletett apró szobrocskákkal szeretné segíteni a 2011-es japán cunami sújtotta területeket Martin Hsu, kínai dizájner.
A ku-cseng is megszólal a Művészetek Palotájában a kínai újévi hangversenyen. Emellett hallható lesz az erhu, a liu-csin és a ruan, valamint a lizi.
Második alkalommal rendezik meg a Holdújév Fesztivált. Az ingyenes programok között kiállításokat, harcművészeti bemutatókat, színpadi programokat, koncerteket és rengeteg gyerekprogramot találunk.
Zöld utat kapott Lady Gaga legutóbbi albuma Kínában, ahol három évig szilenciumra volt ítélve a hatóságok által közönségesnek tartott művészete miatt
Áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés, a lakosokat idejében sikerült evakuálni. A tűzvészben azonban megsemmisült a hagyományos tibeti építészetéről híres Dukezong városka mintegy száz lakóépülete.
A családtervezési politika megsértése miatt 7,48 millió jüan (280 millió forint) pénzbírsággal sújtották csütörtökön Csang Ji-mou világhírű kínai filmrendezőt.
Egy hatalmas alumínium tengeri kígyó csontváza tűnt fel a Loire egyik kiszélesedő öblében, Nantes közelében. Az installáció 130 méter hosszú és Huan Yong Ping 2012-ben készítette egy művészeti fesztiválra.
Egy évszázadokkal ezelőtt létesült, négy kilométer hosszú építmény került szárazra az ország legnagyobb édesvizű tavának apadása következtében.