Kultúrpart


Az Illés zenekar beszólt Vitraynak

Az Illés zenekar beszólt Vitraynak

2009. 02. 09. | Kultúrpart

Egy városi legenda szerint az Illés zenekar a Ne gondold című számában Vitray Tamásnak szólt be - de ezt az érintettek cáfolták. Ha így van, ha nincs így, egy kiváló dalt klipjét láthatjuk az Illés televíziós showjából. Romos bérházban adott "koncert" 1972-ben igazán kreatív ötletnek tűnt, a zenekar csúcsformában, pedig ekkor már a jólértesültek sejtették, hogy hamarosan véget ér a magyar beat kulcszenekarának karrierje.

tovább
Koncz Zsuzsát és Szörényiéket megalázta a kommunista mackó

Koncz Zsuzsát és Szörényiéket megalázta a kommunista mackó

2009. 02. 08. | Kultúrpart

Miért is? Mert az egykoron még a Jelbeszédet éneklő társaság ("Jelbeszéd az életünk, de túl sok ember van, ki többre nem, csak jelszavakra gondol") prominensei most piros nyakkendős úttörők között csetlenek-botlanak, mint a csekélyértelmű medvebocs, Micimackó. Rendben van, Micimackó nem kommunista, nem akarjuk összetéveszteni egy másik medvével, Misával, vagy egy nála sokkal vadabb mackóval, mely mackó egy véres, elnyomó rezsimet szimbolizált. Igen, a Szovjetuniót. Ebben a piros nyakkendős, lendvayildikós konnotációban bizony Micimackó nem Milne és Karinthy mackója, hanem valami más.

tovább
Egy szörny riogatja a Dolly Roll tagjait!

Egy szörny riogatja a Dolly Roll tagjait!

2009. 02. 07. | Kultúrpart

Hát persze, hogy a wind szörny riogatja az akkor még valamennyire vállaható italo rock and rollban nyomuló Dolly Roll tagjait. Utólag spagetti rock and rollnak is hívhatjuk a stílust, de ez lényegtelen is ahhoz képest, hogy a matrózblúzos zenészek nemcsak a hullámszörnnyel keltettek riadalmat, hanem az "iminimi- szeminimi" csatakiáltással is.

tovább
Magyar résztvevők is lesznek a vasárnapi Grammy-gálán

Magyar résztvevők is lesznek a vasárnapi Grammy-gálán

2009. 02. 06. | Kultúrpart

Száztíz kategóriában osztják ki vasárnap este (közép-európai idő szerint hétfőn hajnalban) a legrangosabb zenei kitüntetéseket, a Grammy-díjakat Los Angelesben. A szakmai elismerést szimbolizáló arany gramofont több órás gála keretében adják át a kiválasztottaknak a Staples Centerben; a sztárfellépők között lesz Lil Wayne, a Coldplay, Katy Perry, Paul McCartney, Sheryl Crow és Charlie Haden.

tovább
Czutor Zoliék kiakadtak a Dalverseny miatt

Czutor Zoliék kiakadtak a Dalverseny miatt

2009. 02. 05. | Kultúrpart

A Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete (SZERZŐK) megütközéssel szemléli az Eurovíziós Dalverseny körüli eseményeket, a magyar induló kiválasztásának módját - erről a szervezet vezetője, Czutor Zoltán tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.

tovább
Super Bowl & popvilág

Super Bowl & popvilág

2009. 02. 05. | Kultúrpart

A Rolling Stone magazin már oddsokat ad arra a kérdésre, hogy vajon ki fog zenélni a jövő évi Super Bowl-döntő szünetében. A legesélyesebb a The Who, a megnevezettek listájának alján Jay-Z áll.

tovább
Pély Barna a Valentin-napra készül

Pély Barna a Valentin-napra készül

2009. 02. 04. | Kultúrpart

A zenekart 2008 áprilisában alakították meg a fiúk. Bár több formációban közreműködnek, és így négyen játszottak is együtt az elmúlt évtizedben, mégis egy új zenekar születésének lehetünk tanúi. A banda virtuális újászületése egy eddig még nem hallott zenei stílusötvözetben manifesztálódott.

tovább
süti beállítások módosítása