Kultúrpart


Borsodi Tehetségkutató: még egy napig lehet jelentkezni!

Borsodi Tehetségkutató: még egy napig lehet jelentkezni!

2008. 10. 30. | Kultúrpart

Pénteken, azaz október 31-én zárul a Borsodi Fesztiválok Tehetségkutató jelentkezési időszaka! Az idei rendezvény a tavalyinál is több lehetőséget kínál a magyar csapatok számára. Az egymillió forint összértékű tárgynyeremények mellett, médiafelületek és hazai illetve külföldi koncertlehetőségek is várnak a nyertesekre.

tovább
„Tóth Gabihoz se előtte, se utána semmi közöm nem volt”

„Tóth Gabihoz se előtte, se utána semmi közöm nem volt”

2008. 10. 29. | Kánya Andrea

A Belmondo zenekar júliusban jelentette meg Hogy nézel rám című második albumát. A zenekar frontembere ugyan fájlalja, hogy elveszítette a régi "nyersesek" jelentős részét, de bízik abban, az új lemez elnyeri majd tetszésüket. Czutor Zoltánnal sikítozó lányokról, vallásról, szüzességről és Tóth Gabiról is beszélgettünk.

tovább
Turnéra indul a Budapest Bár

Turnéra indul a Budapest Bár

2008. 10. 24. | Kultúrpart

Turnéra indul a hazai sztárénekeseket felvonultató Budapest Bár együttes: a Farkas Róbert által létrehozott formáció, amely régi magyar slágerekkel, kávéházi hangulattal hódította meg a közönséget fennállásának csaknem egy éve alatt, október 28-án, kedden a Szegedi Ifjúsági Házban lép fel.

tovább
Underground estek Csillaghegyen

Underground estek Csillaghegyen

2008. 10. 18. | Kultúrpart

„Annál jobb itt, minél rosszabb” - beszélgetések és unplugged koncertek a Csillaghegyi Közössségi Házban. A sorozat legutóbbi állomásán Legát Tibor mesélt új zenekaráról, a Lidércről is.

tovább
Boban, Rúzsa és Lajkó együtt!

Boban, Rúzsa és Lajkó együtt!

2008. 10. 17. | Kultúrpart

A Boban & Marko Markovics Orkestar jelenleg a legkeresetebb szerbiai rezesbanda, akik egész Európában népszerűségnek örvendenek úgy a klubkoncertjeik, fesztiválsikereiknek, mint a színházakban, koncerttermekben adott koncertjeiknek köszönve.

tovább
süti beállítások módosítása